A globalizáció új
szakaszába lép,felmondatik a neoliberális konszenzus,véget ér a liberális
évszázad,ezek Békés Márton Fordul A Szél című könyvének talán legfontosabb
tételezései,melyeket a könyv megjelenése után kitört koronavírus járvány csak
felerősíteni látszik. A könyv Békés Márton 2017 és 2019 között született
írásait rendezi egységbe.
Néhány gondolat könyvajánló gyanánt.
Háború és Háború,és a Történelem Vége-Vége
A szerző leszámol azzal a Nyugati illúzióval,hogy korunk a soha nem látott béke kora, a világháborúk ciklusa valóban véget ért,de eljött a „világpolgárháború”, a proxy háborúk korszaka.
1989-ben pontosan kétszáz évvel a francia forradalom kitörése
után, a liberalizmus totális győzelmet aratott 19. és a 20.században támadt
ideológiai ellenfelei,1945-ben a szélsőjobboldal,1989-ben pedig a baloldal
felett. Alexandr Dugin A Negyedik Politikai Elmélet című művében
megállapítja,hogy ez után a liberalizmus
ideológiai ellenfelek hiányában,posztideológiává alakult,egyfajta
„életrenddé”,mintha máshogy nem is lehetne.Ez a totális győzelem váltotta ki a
fukuyamai, egyébként általa hamar újragondolt, és mások által nagyon sokszor
félreértelmezett a történelem vége hurráoptimizmusát. Ezt váltotta le
Huntington , sokak által a mai napig megkérdőjelezett a civilizációk
összecsapása narratívája. Békés Márton már globalizációk összecsapásáról beszél
, az egypólusú, egy értékrenden alapuló neoliberális globalizációs projekt nem
jutott sikerre,ellenfeleket kapott a kínai, az orosz , vagy akár a török
globalizációs alternatív modellek képében,és egy ellen-globalizációs ellenfelet
az iszlám, az iszlamizmus értékrendje,hagyománya és a menekülteknek becézett
hódító seregeinek formájában.A liberalizmus totális győzelme óta először kapott
valódi ideológiai ellenfelet,amely alapjaiban kérdőjelezi meg azt,hogy miért ne
lehetne másképp? Bár vannak olyanok is akik szerint az iszlamizmus nem
egyéb,mint „a globalizáció posztmodern válságterméke”,egy civilizáció utolsó
védekezési kisérlete a végső meghódolás (a globalizáció) előtt. Ez a kérdés az
előttünk álló évtizedekben el fog dőlni. Ha tényleg fordul a szél? És a
globalizáció neoliberális projektje elbukóban van, akkor erre a válasz a
deglobalizáció a globális helyett a
lokális választása,ahogy Békés Márton fogalmaz „nem alternatív globalizációra,
hanem a globalizáció alternatívájára van szükség”.
A Liberális Hagyomány „Gyarmatosítása”
Békés Márton aktív képviselője annak az újkonzervatív módszernek, amelynek lényege, más ideológiai hagyományok bizonyos elemeinek,lásd például a baloldali hagyományból Gramsci bizonyos gondolatainak az „eltulajdonítása”Ebben a könyvében pedig a demokráciát kívánja leválasztani a liberalizmusról, de nem egyszerűen csak egy demokrácia alternatívát mutat fel,hanem a liberalizmust, minta demokrácia ellenségét ábrázolja.S nem csak a kortárs liberalizmust, már születésétől fogva a demokrácia elutasítójaként mutatja be.( Itt elfoghatja a könyv olvasóját egy kis 1984-es utóérzés). A liberalizmus első, nagy történelmi jelentőségű megnyilatkozása a francia forradalom vezette be,alkalmazta először az általános választó jogot 1792-ben,mint ahogy az újkonzervatívok által újrafelfedezett nacionalizmus is ekkor indul hódító útjára. Békés Márton egy kategóriába,egy oldalra sorolja be a tradicionalizmust,a konzervativizmust és a demokráciát, ez már messze van a „konzervatív nem lehet demokrata”gondolatától. Békés Márton konzervatív értelmiségiként szellemi alapokat,bázist kíván biztosítani az általa támogatott konzervatív kormánynak,s ez helyes, ez az értelmiség feladata,de a többségi elv ingatag alap. 2010-óta legitimál,de ez megváltozhat nagyon hamar,de ami még a politikai legitimációnál is fontosabb konzervatív kérdés az a morál szférája,ott nem alkalmazható a többségi elv. Tehát az az újkonzervatív narratíva,amely a konzervatívokat,populistákat állítja be a demokrácia hiteles képviselőinek, a liberálisokat, az elittel azonosítva pedig az ellenségeinek,hamis narratíva.
A Nemzet és Ellenségei
A szerző
szerint mára ( vagy újra megint?) összekapcsolódott a népszuverenitás és a
nemzeti szuverenitás. S ezeknek a nemzetállamokban megtestesülő
szuverenitásoknak olyan ellenfelei,ellenségei támadtak,mint a nemzetek
feletti,nem választott intézmények, a jurisztokrácia és a különböző
civil,ngo,felforgató szervezetek és ezek hálózatai. Ilyen például a Soros
hálózat,foglalkozik ezen szervezetek szerepével,amelyet az elmúlt néhány
évtized felforgató mozgalmaiban,proxy háborúiban,a „világpolgárháborúban”
Ukrajnában,Grúziában,Szerbiában,Szlovákiában,és még számos helyen játszottak. S
játszanak hazánkban is,ahol például a korrupció ügyét használják fel arra,hogy
megpróbálják kikezdeni,támadni az orbáni rendszert.
Néhány
gondolat a korrupció és a magyar társadalom kapcsolatáról. A magyar társadalmat
átitatja a korrupció, nem csak most,legalább a dualizmus kora óta. Számos
szerző írt már arról,hogy a Kádár rendszer modernizáló,relatív jólétet teremtő
jellege mellett, a rendszer lényege miatt, milyen morális
pusztításokat,töréseket vitt végbe a magyar társadalomban,amelyek továbbra is
kifejtik hatásaikat. Bizonyos értelemben
ehhez hasonló jelenség a NER-ben is megfigyelhető. A NER egy konzervatív
rezsim,tehát a híveinek egy jelentős része is az. Ugyanakkor a rendszer egyik
lényege,s ebben sajnos nem különbözik elődeitől,a korrupció. A konzervatív
identitásnak,önképnek nem lehet része a korrupció elfogadása,ezért nagy
méreteket ölt a konzervatív kognitív disszonancia. Ilyen megnyilvánulási formái
vannak,mint hogy „nincs is korrupció”,vagy „lehet,hogy van de a másik oldal is
lopott, meg amúgy is a nemzeti tőkés osztály, meg így,meg úgy….” S ennek a
morális hatásai is velünk fognak élni,ahogy a kádári pusztításé is velünk
élnek. Nyilván épeszű ember nem akarja, hogy a jelenlegi ellenzék hatalomra
jusson,de azt sem akarhatja,hogy még a gyerekeink, vagy az unokáink is egy
ilyen,velejéig korrupt társadalomban éljenek.
A Populizmus Mint
Kultúrharc?
A
konzervatív rezsim az elmúlt évtizedben harcot hirdetett a liberális hegemónia
ellen a politikában és a kultúrában, s ennek fontos része a proxy háború
harcosai ellen való fellépés,de el kell kerülni a démonizálást,mert egy idő
után kontraproduktivvá válik,ezt mutatta,hogy mikor a csapból is a Soros
kampány folyt,az emberek el kezdték unni. Békés Márton az elmúlt évtizedekben
elindult,s az elmúlt évtizedben megerősödött kulturális,politikai
áramlatot,vagyis a Nyugat társadalmaiban teret nyerő különböző jobboldali,a
fősodorral szembeszálló pártokat,mozgalmakat egy,lényegében egységes
elitellenes lázadásként írja le,amelynek kulturális,morális alapjai vannak.
Tehát van a migránsbarát,multikulti hívő,gender és homoszexualitás
propagandista liberális elit,és az ez ellem fellázadó „nép”. Ez egy túlságosan
leegyszerűsített képlet. A bevándorlás kérdésére talán igaz,de például a
homoszexualitás kérdésére biztosan nem. Jó néhány ,a populista lázadás
kategóriájába sorolt erő a megvédendő európai,nyugati értékek közé sorolja az
elmúlt két évtized során kiharcolt,homoszexuálisokat érintő jogkiterjesztéseket.
Mikor a merkeli vezetésű Németország legalizálta a „melegházasságot”,azt nem az
elit erőszakolta a társadalomra,mert a német társadalom elsöprő
többsége,addigra már támogatta azt,tehát a vezetés már csak egy végbement
folyamatra „nyomta rá a pecsétjét”. Békés Márton azt is tételezi,hogy a
szociális igazságosságért vívott küzdelem (is) bekerült ezen, populista hullám
céljai közzé ,mintha más már nem képviselné azt. De ezen populista erők között
számos neokonzervatív-neoliberális párt van,amelyek egyáltalán nem kérdőjelezik
meg a neoliberális hegemóniát. Vannak olyanok is amelyek bizonyos
területeken,akár a kultúra,vagy akár a politika igen,de a legfontosabb
területen a gazdaságban nem, ilyen,valóban rendszerkritikus erők,csak a
radikális baloldalon találhatók. S ez a NER-re is igaz,a neoliberális gazdasági
hegemóniával nemhogy szembeszállna,annak aktív kiszolgálója. S amíg ez így
marad,addig megengedett a kultúrharcos, non-PC,különutasság. A konzervatív
kulturkampf ,ugyanúgy a posztmodern kapitalizmus támasza,mint a pride támogató
szivárvány-kapitalizmus,amíg nem akarja felmondani a neoliberális konszenzust.
A
Lemaradás Narratíva és az Újbaloldal
A könyv
utolsó két írásában,a többek között bibói lemaradás-felzárkózás öngyarmatosító
narratíváját,valamint az újbaloldalt kritizálja,mert szerinte meghódolt a
neoliberalizmus előtt. Ez az öngyarmatosító narratíva a rendszerváltás után
újult erővel támadt fel,s lett a balliberális elit egyik uralkodó ideája,s amit
sikerült a társadalom többségével is elfogadtatni. Ez az addig uralkodó
narratíva 2010 után kezdett el „repedezni”,sőt megszületett az inverze a
„hanyatló Nyugat”,és a „lemaradás előnyei” narratívái. A szocializmus évtizedei
kétség kívül „konzerválták”a közép-kelet európai társadalmak viszonyait,s ez
bizonyos mértékű immunitást nyújt a nyugatról importált homoszexuális
propagandával,a multikultival, a politikailag korrektséggel szemben. Eleve a mi
társadalmainkat nem sújtotta a tömeges bevándorlás. Ennek az inverz
narratívának a túlhajtása a Nyugat Európa hanyatlása,pusztulása felett érzett
önigazoló perverz öröm, Magyarország, a V4-ek,mint Európa új vezető
ereje”akiket követni lehet”. Ha Huntington civilizációs elméletét vesszük,amely
szerint a Nyugat „magállamai”
Németország és Franciaország,s ha ők buknak,az egész Nyugat bukik, Közép Európa
is. S még egy téma maradt hátra az újbaloldal. A Békés Márton által
főszerkesztett Kommentár folyóíratban megjelenhetett egy olyan írás Fritz Tamás
tollából,amely szerint a neoliberalizmus és a „kulturális marxizmus”( a kortárs
radikális baloldal) „ugyanannak az éremnek a két oldala”. Békés Márton is
valami hasonlót fogalmaz meg könyvében,mikor azt tételezi, hogy az újbaloldal
életmód forradalmat hírdetett meg, s ezzel valójában a 68 utáni posztmodern
kapitalizmus egyik támaszává lett. Az újbaloldal, a radikális baloldal
neoliberális segédcsapattá minősítése elterjedt téveszme a konzervatívok
között. A nyugati,klasszikus szociáldemokrata pártok valóban kiegyeztek a
neoliberalizmussal,de a radikális baloldal valódi ellenfele,kritikusa,egyetlen
kritikusa maradt a neoliberális kapitalizmusnak. Ez a téveszme az újbaloldal
kortárs szellemi hátországának nem ismeretéből fakad, a kritikai pszichológia,
a kritikai pedagógia,a fogytékosságtudomány által felvetett problémák, az
általuk vallott narratívák,sajnos még mindig „vakfoltok” a kortárs
konzervativizmus számára.
Békés Márton
fontos szerző,nem követi el azt a hibát,amit nagyon sok kortárs konzervatív
szerző,hogy unalmas legyen. Írásait,könyveit,a Fordul A Szél mellett,például a
korábbi Utolsó Felkelést,amelyben
adekvát jobboldali technológia kritikát fejt ki,vagy a legújabb
Kulturális Hadviselés címűt, el kellene juttatni a legszélesebb
olvasóközönséghez,mert sajnos,bármennyire is konzervatív aranykornak tűnhet a
NER,de a kulturális dominancia még mindig a baloldalé. S erre nem a baloldal
„kinyírása” az adekvát válasz, hanem a vitába szállás,de ehhez alapvető
fontosságú a „vakfoltok” felszámolása. Békés Márton a közösségelvű,kapitalizmus
kritikát nyomokban tartalmazó konzervativizmus képviselője,s ez ma,mikor (még) a
kortárs konzervativizmus a neoliberális kapitalizmus kiszolgálója, már
önmagában fontos. A kortárs konzervativizmus,ha releváns akar maradni,és nem
akar végleg lemaradni a radikális baloldal mögött, akkor fel kell adnia a
neoliberalizmus kollaboránsának szerepét. Ha ez megtörténik,akkor majd teljes
joggal mondhatjuk,hogy fordul a szél.
