Néhány jelenkori tény, tendencia,
amelyeket felhasználva azon fogunk elmélkedni, néhány perc erejéig, hogy hogyan
kellene viszonyulni a jobboldali szubkultúra tagjainak, és persze bizonyos
értelemben a nyugati átlagembereknek is az iszlámhoz, az iszlám bevándorláshoz,
hódításhoz.
Először is mit értünk az iszlám
alatt? El szeretnénk kerülni azt a hibát, hogy kívülállóként akarjuk
megmondani, hogy mi az iszlám, pláne azt, hogy mi a valódi iszlám és mi nem az,
ezt a hibát követik el a hazai iszlámmentegető nemzeti radikálisok,
jobboldaliak ,mikor azt mondják, hogy például az Iszlám Állam az nem valódi
muszlim szervezet, abban igazuk van, hogy nem ez az iszlám, de azt látnunk
kell, hogy ez is az iszlám.
Az iszlám egy sokszínű, sokarcú
vallás, civilizáció, az iszlám hódító, terjedő vallás, ugyanakkor a modernizmus
felbomlasztó, aláásó támadása alatt is áll vannak, akik úgy interpretálják az
iszlám fundamentalizmust, mint a modernizmusra való „megtérés” előtti
válságtünetet, reakciót, amely marginalizálódni fog, vagy eleve marginális
jelenség, amely majd el fog tűnni.
Míg mások, vannak ilyenek a hazai jobboldalon
is, úgy tekintenek a „valódi” iszlámra, mint a tradíció „utolsó
védőbástyájára”, a modernizmus, az alászállás, a hanyatlás, az antitradíció
erői elleni küzdelemben.
Ezen tradícionalisták egyfajta
szövetséget vizionálnak a muszlim és a keresztény tradícionalisták között,
azonban tradíció alatt mind keresztény, mind muszlim vonatkozásban a
szolipszista eretnekséghez kötődő irányzatot értik. Tehát egy olyan irányzatot,
amely mindkét vallás számára eretnekség, blaszfémia, az egyik, ha nem a
legsúlyosabb tévelygés, egy ilyen alapokon létrejövő keresztény-muszlim
tradícionalista szövetség, csak alaptalan vízió.
Van egy másfajta viszonyulás is az
iszlámhoz, amely terjedőben van, amely nem szövetségről beszél, hanem önkéntes
meghódolásról, az iszlám még meglévő erkölcsi magasabbrendűségére,
modernizmussal való szembeszállására, a homoszexualitás, az alkoholfogyasztás
elutasítására hivatkozik, amely tényezők a kereszténységben már sokszor a
„felszín alatt” sincsenek jelen. Vagyis a kereszténység már meghódolt, már nem
valódi alternatíva, szemben a (még) erős, hódító iszlámmal.
A kereszténység meghódolt a
modernizmus előtt, a Nyugat már egy posztkeresztény, kiüresedett,
lealacsonyodott civilizáció, ahol az egyéneknek szembe kell néznie a közösség,a
hagyomány hiányával, és a Nyugatot sújtó egzisztenciális vákuummal. Íme ,néhány
érv az iszlám mellett, amelyek rávilágítanak arra, hogy nemcsak demográfiai,
hanem spirituális kihívást is jelent az iszlám a Nyugat számára.
S mik a válaszok erre a kihívásra?
A Charlie Hebdo nevű párizsi
szatirikus szennylap elleni iszlamista merénylet napjára volt kitűzve Michel
Houellebecq Behódolás című regényének a franciaországi megjelenése, ezen
események összeesése tökéletesen szimbolizálja, vagy inkább megjeleníti az
okokat és az okozatokat, a szembenállás, a szembekerülés bizonyos fajtáját,
lehetséges magyarázatát. A merénylők képviselték az intoleráns, „vita
képtelen”, életerős, (még képesek ölni érte), agresszív iszlámot (legalábbis
ezt az arcát), a liberális szennylap pedig megjeleníti a „felvilágosult” semmit
sem tisztelő, (pláne a vallást), mindent meggyalázó, a Nyugatot (legalábbis ezt
az arcát). Ez, a már a jelenben is létező konfliktus a jövőben, az iszlám
erősödésével (a nyugati-iszláméval) csak erősödni fog.
Persze jegyezzük meg, hogy a
nominalista, deszakralizált Nyugat sok társadalmában vallási szintre emelték a
holocaustot, tehát mégiscsak van valami ami „Szent”.
Houellebecq könyvét értelmezték úgy
is, mint „vádiratot a liberalizmus ellen”, ezen értelmezők szerint, a szerző a
liberalizmust teszi felelőssé Európa „kiüresedéséért” és okozatként az iszlám
térnyeréséért.
Más értelmezők szerint viszont nem
erről van szó, nem kizárólag a liberalizmus a felelős a hagyomány(ok) (vallási,
nemzeti)képviselői, szintén azok, egész civilizációnk „üresedett ki”, és „vált
éretté” a behódolásra.
Houellebeq könyvének európai szintű
sikere is jelzi, hogy az iszlámra való reakció kérdése, tovább menve az
iszlámellenesség „elöntötte” a mainstream szinteket, az irodalomban, a
sajtóban, a médiában, és a politikában is.
Az egész Nyugaton megjelentek az
iszlámellenes erők, pontosabban már korábban is jelen voltak, de a közelmúltban
erősödött fel a jelenség.
A Pegida átlépte Németország
határait, már Európaszerte jelen van, sőt Észak-Amerikában és Ausztráliában is,
rendszeres demonstrációikon, néhol kevesen, máshol sok ezren, esetleg tízezren
vesznek részt. A francia identitáriusokat ismertebbé tevő egyik akciójuk egy
mecsetfoglalás volt, s mára az identitárius mozgalmak, közösségek is jelen vannak
Európaszerte, mintahogy a „klasszikus”nacionalista, jobboldali,
szélsőjobboldali szervezetek is.
A Pegida mozgalmak nem sorolhatók be
a szélsőjobboldaliság kategóriájába, mert nem kérdőjelezik meg a demokráciát,
nem antiszemiták, sőt ellenkezőleg, az Izraelbarát, filoszemita mozgalmak
legújabb „generációja”. A korábbi „generációhoz”, azok a nyugati, nemzeti
radikális szervezetek tartoznak, akiknél az ezredforduló környékén ment végbe a
filoszemita fordulat, döntő részben az iszlámveszélyre reagálásképpen. Furcsa
ideológiai „szituációk” állnak elő: A jobboldali nemzeti radikálisok egy
jelentős része (Nyugat-Európában) Izraelbarát lett, ugyanakkor felerősödött a
baloldali Izraelellenesség, rohamosan emelkednek az antiszemita cselekmények
számai, ezeket döntő részben muszlim bevándorlók követik el, ennek a muszlim
nyomásnak köszönhetően rohamosan csökken Nyugat-Európa zsidó lakossága. A
közelmúltban egy zsidó újságíró rejtett kamerás felvételt készített arról, hogy
kipában sétál Párizsban, s eközben, milyen attrocitásokat kellett elviselnie a
muszlim bevándorlóktól, ennek a helyzetnek köszönhetően a franciaországi
zsidóság egy része kivándorol, más része pedig nemcsak a szavazatával támogatja
a korábban antiszemitának tartott francia Nemzeti Frontot (Front National),
hanem zsidó képviselőjelöltjei is vannak.
Az iszlámellenesség a főállású
toleránsok által iszlamofóbiának nevezett jelenség fajtái, a hagyományos
keresztény jobboldali iszlámellenesség, amely a Nyugat megvédendő értékei közé
a kereszténységet, mint vallást, morális rendszert, a fehér rassz magasrendű
kulturális teljesítményét. és természetesen magát a fehér embert sorolják (és
persze még más dolgokat is). A liberális iszlámellenesek egészen
más dolgokat, értékeket (általuk annak tartott) akarnak megvédelmezni az
iszlámtól, például a demokrácia, a homoszexuális jogok, a véleménynyilvánítás
szabadsága, melybe belefér a vallásgyalázás is (lásd Mohamed karikatúrák). S, van egy harmadik fajta is, amely
vegyíti a keresztény és a liberális önvédelmet, ennek a fajta
iszlámellenességnek az egyik ismertetőjele
hangsúlyos Izrael pártiság (ez egyébként a liberálisokra is igaz) ide
tartozik például a Pegida, valamint a különböző neoprotestáns „egyházakhoz”,
szektákhoz kötődő szervezetek, blogok. A viszonylag új mozgalmak közül az
identitáriusok nem igazán sorolhatók be egyik kategóriába sem.
Végezetül a továbbiakban azt
próbáljuk meghatározni, hogy a hazai keresztény jobboldaliként leírható
közösségeknek, egyéneknek milyen módon, módokon kellene reagálniuk,
viszonyulniuk az iszlámra, mint spirituális és fizikai kihívásra, valamint az
iszlámellenesség liberális és filoszemita formáira.
Houellebecq könyvében bemutat egy
alternetívát, azokat az exidentitárius szereplőit, akik azért hódolnak be az
iszlámnak, mert úgy gondolják, hogy a kereszténység már elvesztette minden
ellenálló képességét a hanyatlással szemben, a Nyugat kiüresedett.
Ezen hamis tradicionalizmus
képviselői jelen vannak a hazai jobboldali szubkultúrában is, ezek már nemcsak
egy keresztény-muszlim tradicionalista szövetségről fantáziálnak, hanem iszlám
uralomról, amely majd „rendbeteszi” az antitradicionalista, modern, „elbuzult”,
degenerálódott Nyugatot.
Ezt az altenatívát nem azért
tekintjük hamisnak, mert nem értünk egyet a Nyugat jelenlegi állapotáról
felállított „diagnózisával”, hanem azért, mert úgy gondoljuk az iszlámnak való
meghódolás, nem egyszerűen egy tradícióváltás (választás) lenne, hanem egy új
civilizáció születése lenne, ami már nem Európa többé.
A Nyugat társadalmaiban az utóbbi
évtizedek folyamán felerősödtek az iszlámellenes tendenciák is, olyan nem
hagyományos jobboldali formák, melyeknek elemei a filoszemitizmus, az
Izraelbarátság, vagy a liberalizmus (a liberális értékek védelme), és keverednek
bele keresztény elemek is, ennek egyik reprezentánsa (mint írtuk) a Pegida.
Van-e esély arra, hogy itthon is uralkodóvá válhat ez az irányzat?
A magyar jobboldal hagyományosan
antiszemita, de nem csak a jobboldalon, hanem a társadalom többi szegmensében
is kulturális kód az antiszemitizmus, tehát a válasz látszólag, vagy elsőre
nem, de ha megnézzük a francia jobboldal példáját, amely szintén hagyományosan
antiszemita, de mégis, ma a jelentős része (a Nemzeti Front és csatolt részei
elsősorban) filoszemita, Izraelbarát. A jobboldal „átprogramozása” lehetséges,
tehát a nem nem biztos, hogy a jó válasz.
Itthon is egyelőre, még többnyire
csak az interneten, de megjelentek ezen irányzat képviselői is, a magyar
jobboldal „átprogramozása” is elkezdődött.
Ez ellen úgy védekezhet, hogy nem
fogadja el az „ellenségem ellensége a barátom” nevű logikus, de nem helyes
elvet. Nemet kell mondani (az egyéneknek és a közösségeknek is) a filoszemita,
liberális „átprogramozási” kísérletekre, és a hamis tradicionalizmus
kísértéseire egyaránt.
Ahogy a Nyugat hanyatlása,
összeomlása még inkább gyorsuló folyamattá válik, annál erősebbek lesznek
hazánkban is a hamis alternatívák, ezért szükség lesz (már ma is lenne) egy
korszerű, harcos jobboldalra (egy jobboldali szervezeti, közösségi hálózatra),
amely megpróbálja felmutatni, megvédeni, újra uralkodóvá tenni hagyományos,
jobboldali, keresztény értékeinket.
Az, hogy ennek mennyi az esélye, mik
a lehetőségeink az egy másik kérdés.
Guelf
