Modern magyar identitás

A nacionalizmus, a nemzettudat a magyarság identitásának legmeghatározóbb „alkotórésze”. A korifeusok a magyarságot „örök idők” óta létező entitásként határozzák meg, mely entitás etnikai és kulturális közösséget alkot, és alkotott mindig is (itt természetesen a nacionalizmus korifeusairól van szó). A nacionalizmus modern ideológia, eredendően baloldali, a XX. század során (első felében) lett a jobboldali eszmerendszer része. A nacionalizmuskutatók a nemzettudat és a nacionalizmus „kapcsolatának” kétféle eredetét hirdetik, az egyik nézet képviselői szerint a nemzetek már a modern kor előtt is létező entitások voltak, és a modern korban ezek „szülték meg” a saját nacionalizmusukat.

A másik nézet szerint a modern nacionalizmus „teremtette meg” a nemzeteket. A középkorban párhuzamosan létező organikus közösségek alkották az államot, s a nacionalizmus ezekből a közösségekből „alkotta meg” a nemzeteket, a nemzetállam ideájával, a nemzeti (irodalmi) nyelv megteremtésével, a nemzet történelmének és mítoszainak kutatásával és részben kitalálásával. Ahhoz, hogy a nacionalista nemzettudat legyen a meghatározó identitásképző tényező, döntő mértékben járultak hozzá a közoktatás általánossá válása, a modern sajtó, de például a térképészet is. (a haza vizuálisan is megjelenhet az egyén fejében)

A továbbiakban a magyar önazonosságtudat, a nemzeti történelemszemlélet két meghatározó tényezőjével a „trianon szindrómával” és a szkíta-hun tudattal foglalkozunk vázlatosan.

A „trianon szindróma” 

Azt, hogy mennyire meghatározó eleme a magyar identitásnak, jelzi az a néhány éve elterjedt (ön) meghatározás, mely szerint „az a magyar akinek fáj trianon”. A trianoni kérdéskör a kommunizmus évtizedei alatt visszaszorult a „kollektív tudatalatti” szférájába, hogy aztán a rendszerváltozás után újult erővel „törjön a felszínre”. De nemcsak a történelemtudomány vagy a politika területeit tekintve igaz ez, hanem például a könnyűzenére (nemzeti rock) is, vagy gondoljunk a Nagy Magyarországos felvarrók, matricák divatjára.

Trianon úgy jelenik meg, mint a magyarságra mért (egyik) csapás, mely csapást Európa, amit „ezer éven át védelmeztünk”,. A trianon kérdéskörrel foglalkozók jelentős része nem vesz tudomást a magyarság -  elsősorban a korabeli vezetőréteg hibáiról, bűneiről. Másrészt a trianoni tragédia bekövetkezte természetes folyamatok következménye is volt, értve az alatt azt, hogy a Kárpát-medencében és térségében az etnikai alapú nacionalizmus lett az uralkodó típus, amely nacionalizmus „felülírta” a birodalom (a soknemzetiségű Szent Korona Országai) ideáját.

A nacionalizmuskutatók kétfajta típust különböztetnek meg. Az egyik, amelyik a „Rajnától nyugatra” vált uralkodóvá, és amelynek tipikus példája a francia nemzeteszmény, amely nem ismeri el egyetlen kisebbség jogát sem arra, hogy önmagát a francia nemzettől elkülönülő etnikai és/vagy kulturális közösségként határozza meg.

Az állampolgárságot kapott bevándorlókat is franciáknak tekintik. A másik típus a „Rajnától keletre” elterjedt etnikai alapú nacionalizmus, amely a nemzethez tartozás kritériumaként a vérségi köteléket „határozza meg”. Ez volt az tehát, mint írtuk, ami „felülírta” a birodalmi ideát, a hungarus tudatot, a több évszázados egymásrautaltságot.

A trianoni tragédia tehát több tényező együtt hatásának eredménye, az „összetartó” birodalmi idea helyét átvették a „széthúzó” nacionalizmusok, ezt súlyosbították a korabeli magyar uralkodó osztály hibái, bűnei. A trianoni tragédiára több választ adott és ad a magyar nemzeti és jobboldal, a soviniszta gyűlölködéstől, a más nemzetek nacionalizmusát tiszteletben tartó (amíg az nem irányul ellenünk) hungarista konnacionalizmusig.

A soviniszta gőgnek semmi alapja, a magyarság demográfiai katasztrófa felé rohan (hasonlóan a Kárpát-medence többi kultúrateremtő népéhez), még a csonka Magyarországot sem uraljuk sem kulturális, sem gazdasági, sem politikai téren, és néhány évtized múlva már belakni sem tudjuk.

A szkíta-hun tudat

A kommunizmus évtizedei alatt egyeduralkodóvá vált finnugor elmélet bukása után egyre fokozottabb mértékben válik a magyar nemzettudat részévé a szkíta-hun származás tudata. Természetesen ez a folyamat (részben) pozitív, de vannak olyan aspektusai, amelyek semmilyen körülmények között nem tekinthetőek annak.

A nemzettudat, a nacionalizmus (mint írtuk) modern minőségek, a modern kor „termékei”, tehát nem „vetíthetők vissza” több évszázaddal, évezreddel ezelőtti állapotokra, pedig egyes nacionalista korifeusok pont ezt teszik, mikor például a modern nemzettudathoz hasonló identitástudatot tételeznek fel a nomád, törzsi társadalmak életében. Nyilván ezekben a társadalmakban is voltak vérségi kötelékek, de azt nem tudhatjuk, hogy ezek a társadalmi szerveződés mely szintjéig voltak meghatározóak, vannak olyan kutatók, akik szerint már a törzsek sem ezen alapultak. Másrészt azt sem tudhatjuk, mekkora szerepet játszott a vérségi kötelék a kor emberének identitástudatában, merthogy nem tudjuk mi volt az identitást meghatározó alap abban a korban.

Egy jelenkorból vett példa, a csángóknál erősek a vérségi kötelékek, mégis identitásuk meghatározó alapja a katolikus vallás, mert a csángók nem „mentek át” a modernizmus azon fázisain (nyelvújítás, nemzettudat kialakulása) amelyeken a magyarság többi része. Tehát például ezért is hibás stratégia a magyarul nem beszélő csángókról való lemondás.

A szkíta-hun tudat, vagy nevezzük „szkítizmusnak” olyan aspektusait tekintjük negatívnak, elfogadhatatlannak, amelyek olyan területekre „teszik be a lábukat” ahol semmi keresnivalójuk nincs.

Ilyen a vallás, ahol keverve az antiszemitizmust a magyar fajmítosszal megalkották a „szkíta-kereszténységet”. Tehát mint őstörténeti elmélet, mint tudományos vélemény pozitív a szerepe, de ebből a „szférából kilépve” csatlakozik az újpogánysághoz, a turanizmushoz és a többi hasonló tévtanhoz. A finnugor és a szkíta mellett szinte soha nincsen megemlítve a magyarság indoeurópai eredetét valló elmélet, melynek jelenkori képviselője Mireisz László, és a múltban is olyan képviselői voltak, mint Kabos Kandra vagy Ipoly Arnold.

A finnugor elméletet sem kizárólag „hazaárulók” vallották, vallják, például Méhely Lajos, a magyarság meghatározó elemének az ugor (finnugor) komponenst tartotta, nála az ugor a magyar fajiság „letéteményese”. A „szkítizmus” kilépve saját illetékességi köréből, tehát pszeudovallássá, pszeudo világnézetté süllyedt, amelynek vannak „hittételei”, a magyar, a valódi kiválasztott nép, az ősnyelv, az őskultúra, vannak „szent iratai”, az Arvisura, a nyírkai jóslat, vannak „papjai”, Pap Gábor, Szántai Lajos stb.

A „szkítizmus” terjedésének pszichológiai okai is vannak mind az egyén, mind a közösség szintjén, a „szkítizmus” menekülés a sivár jelen és a meg sivárabb jövő elől, „itt egy nemzet építi a múltját”.

 „Ki kell iktatni” a tévútra vivő áltanításokat, az újpogányságot, a „szkíta-kereszténységet”, a turanizmust, a fajmítoszokat és a modern „horizontális” nacionalizmustól „el kell jutni” a jobboldali, a hierarchiát tisztelő, „vertikális” nacionalizmusig.
 

Guelf