A korszellem része lett, s a pozitív elemek közé tartozik a traumával való szembenézés divatja, mind az egyének, mind akár társadalmi szinteken. Afelé teszünk lépéseket, amit Máté Gábor a Normális Vagy című könyvének a végén traumatudatos társadalomnak nevez, s amit kitűz elérendő célként. Máté Gábor a Kanadában élő orvos az egyik, a közelmúltban feltűnt „traumatudatosító profétáknak”, vagy akár nevezhetjük „traumaiparosoknak” is őket. Ezzel a kétféle fogalomhasználattal is, azért utalni szeretnénk a rengeteg pozitív hatás, tényező mellett bizonyos ambivalenciákra is.
Máté Gábor
ezen és más könyveinek sikere is rámutat arra, hogy mennyien tudnak kapcsolódni
ehhez a kérdéskörhöz, hogy mennyi a kereső ember, akik válaszokat szeretnének a
saját érzésik, gondolataik, reakcióik, akár betegségeik eredetéről, okairól, és
sokakat érdekel a legfontosabb, valójában az élet egyetlen lényeges kérdése, a
helyes spirituális uté. Az alábbiakban a könyvet kicsit bemutatva, néhány
általa felvetett témát érintve, megpróbálunk mérleget vonni, mennyre tud
adekvát válaszokat adni a keresőknek, a Normális vagy című művével a szerző?
Mint hal a vízben
Mérgező
világban élünk, és ezt fogadjuk el normálisnak, az emberek jelentős része,
világszerte, ahhoz a halhoz hasonlóan létezik, amelyik a tantörténet szerint semmit sem tud, semmit sem
érzékel az őt körülvevő, a saját természetes közegéről a vízről. Mondjuk azért
sántít a szerző ezen analógiája, mert a halnak a víz valóban a természetes
közege, de a könyvnek is az az egyik legfontosabb tétele, hogy a jelenlegi,
mérgező, neoliberális, kapitalista társadalmak egyáltalán nem természetes
közegek. Az nem természetes, hogy a fogyasztói materializmus uralkodik, hogy az
embert egy önző, harácsoló lénynek tekintjük, nem pedig együttérző és
alapvetően együttműködőnek, nem természetes az atomizálódás, az az út amit
Csányi Vilmos az „egyszemélyes kultúrák” felé tartó útnak ír le, az elmagányosodás,
a totális elidegenedés. A mérgező világot alkotják még a különböző traumatizáló
közegek, hatások, a modern életmód különböző stresszfaktorai, a társadalmi
egyenlőtlenség, a rasszizmus, a szexizmus, a kortárs politikai és popkulturális
közegek, de ide sorolandók a gyerekek és tinédzserek kapcsolati hálói is, ha
megjelenik bennük a bullying, vagy a cyberbullying. Könyvének vége felé a
normalitás mítoszának lerombolására szólít fel, Máté Gábor szerint ha valaki
ebben a mérgező világban beteg lesz, az a normális, ez egy „természetes
következmény”, és ha valaki egészséges tud maradni, az a különleges.
A makk és a tölgy
Máté Gábor
modellje az epigenetikára és az interperszonális biológiára alapul, a környezeti
hatások meghatározó voltát vallja szemben a genetikával, vagy az agyban
végbemenő kémiai folyamatok zavarával, ez a környezet lehet a család, a
munkahely, szűkebb közösség, de az egész társadalom is. Az epigenetika szerint
a környezeti hatások kiválthatnak génreakciókat, amelyek akár öröklődhetnek is,
de nem a gének változnak meg, ezt nevezik transzkripciónak, ami egy adott DNS
szekvencia kódolt információjának átadását jelenti. A modell központi eleme az
elme-test fogalom, ahol a betegség nem valami külső, hirtelen bekövetkező
történés, hanem egy folyamat a test üzenete az elmének, egyfajta utolsó
figyelmeztetés. Saját és más orvosok szubjektív megfigyelései szerint bizonyos
személyiségtípusok kapcsolhatók bizonyos betegségtípusokhoz ,akik „nem tudnak nemet
mondani”, akik elfojtják érzéseiket, akik mások érdekeit a sajátjuk elé
helyezik, tipikus betegségeket „kapnak”. Alapvető probléma, konfliktus
korunkban az ember olyan alapvető szükségleteinek „szembekerülése” egymással,
mint a kötődés és az önazonosság. Az olyan, felnőttkorban jelentkező autoimmun
betegség, mint a szklerozis multiplex gyerekkori traumákra, traumatizáló
környezetre, például alkoholista szülő, vagy érzések elfojtására vezethető
vissza. A könyvben traumaspektrumról beszél, amely spektrumon rajta van a
legsúlyosabb abúzus, bántalmazás is, de a látszólag jelentéktelen történések
is, mert a szerző szerint nem az a lényeges ami velünk, hanem ami bennünk
történt. A trauma belső törést okoz, ami a későbbiekben, bizonyos körülmények
hatására aktívizálódhat, például egy gyermekkorban elszenvedett abúzív
kapcsolat traumája, tartós stressz hatására „megtestesülhet” betegség
alakjában, vagy egy viselkedési reakcióban.
A makk és a
tölgy szimbólumait használva világít rá arra a nehézségre, amit a mérgező
világban való egészséges fejlődés kihívása jelent, ahhoz hogy a makkból
kifejlődhessen a tölgy megfelelő mennyiségű víz, optimális hőmérséklet, napfény
mennyiség, szóval alkalmas körülmények kellenek, úgy ahogy egy ember egészséges
fejlődéséhez is, ez korunkban, a globális civilizáció társadalmainak
többségében nem adott. Végig tekinti a fogantatástól a fiatal felnőtt korig
tartó mérgező hatásokat. Már a magzatra károsan hat az anyját érő stressz vagy
trauma, a szülés születés medikalizálásából fakadó szülési traumák, amelyek a
modern társadalmakban még mindig általánosak, még mindig annak ellenére, hogy a
Nyugat társadalmaiban, így hazánkban is megindult a „rózsák forradalma”, az a
törekvés, ami baba és mama központúvá szeretné fejleszteni a jelenlegi,
medikalizált szülészeti ellátást, ezér küzd Magyarországon a „másállapotot a
szülészetben” nevű civil szervezet, mozgalom. A gyermekkor, iskoláskor mérgező
környezete a bullying, ciberbullying, vagy a valóságtól eltávolító online
„valóság”, amely „áthuzalozza” az agyműködést. Máté Gábor korábban egy egész
könyvet szentelt a család szerepének eljelentéktelenedésére a fiatalok szocializációjában és a kortárs
kapcsolatok döntővé válására, ennek a folyamatnak a veszélyeire. Ebben a
könyvében is foglalkozik vele, például azzal, hogy miért eleve bukásra ítélt
stratégia a kortárs kapcsolatoktól várni objektív visszaigazolásokat. A holdon
való kertészkedéshez hasonlítja a gyermeknevelést, a szülők magukra vannak
hagyva a modern társadalmakban, ez is egy nagyon komoly stressz és
traumaforrás, a tradicionális társadalmakban (nyilván ideális közegekről van
szó) „egy egész falu kellett a gyermekek felneveléséhez”, ez az állapot,
lehetőség az atomizálódott, elidegenedett kapitalista társadalmakban megszűnt.
Ezután foglalkozik az addikcióval, és az úgynevezett mentális zavarokkal,
„betegségekkel”. Azért idézőjelben, mert nem tartja egyiket sem betegségnek,
hanem ezek szerinte, valamilyen elfogadhatatlan helyzetre, állapotra adott,
azok elviselésére képessé tevő reakciók, amelyek azonban fennmaradhatnak később
is, mikor már nem lenne rájuk szükség, azokhoz a japán katonákhoz hasonlítja
őket, akik még a második világháború lezárulása után évtizedekkel is harcban
álltak, távol-keleti dzsungelekben. Azzal a nézettel is szembeszáll, hogy
egyéni, rossz döntések eredményei lennének, amit például a kapitalizmust
szolgáló pszichológia is hirdet, mikor minden felmerülő problémát, csak az
egyén szintjén próbál kezelni. Szász Tamás Magyarországról elszármazott,
Amerikában élt „antipszichiáter” már 1963-ban megjelent, az Elmebetegség
Mítosza című könyvében kifejtette, hogy olyan, hogy az elme megbetegedjen
nincs, az úgynevezett elmebetegségek indirekt kommunikációs formák. Máté Gábor
modellje is valami nagyon hasonló.
A
gyógyulás útjai
A Teljesség
felé tartó természetes folyamat. Ez Máté Gábor gyógyulás fogalma, tehát a
betegséghez hasonlóan a gyógyulást is folyamatként határozza meg. A gyógyulás
fontos tényezői: a hitelesség, a
hatóerő, a helyeslés (elfogadás), és a harag kifejezésének képessége, és nagyon
fontos az együttérzés. Kidolgozott egy együttérző feltárás nevű metódust, amit
már a betegség, vagyis a végső üzenet előtt végig lehet vinni, s aminek például
olyan elemei vannak, hogy végig kell gondolni, fel lehet tárni, melyek azok a
szituációk melyekben nemet kellett volna, vagy kellene mondani. A könyvben
ritkán hagyja el a tudomány „felségvizeit”, ez még akkor is igaz, ha
szembeszáll a hivatalos orvostudomány szemléletével, de amikor az ayahuasca
„terápiáról” ír, akkor ezt teszi. A mentális zavarok, mint nem betegségek
felvetéséhez hasonlóan, ennek a pszichedelikus „lehetőségnek” is megvannak az
előzményei, a hatvanas évek pszichedelikus forradalma, az „extázis politikája”,
az egész társadalom megváltoztatásának esélyét látta, az ayahuasca típusú
szerek, vagy például az LSD használatában.
Jézus a tipiben
S a végén
néhány, kritikai észrevétel. A Máté Gábor által kívánatosként megfogalmazott
traumatudatos társadalom támogatandó célkitűzés , de a trauma fogalmának sokkal
pontosabb megfogalmazása szintén, a szerző által megadott szélsőségesen
szubjektív, és túlontúl spektrumszemléletű, olyan visszaélésekre, félrecsúszásokra
is kinyitja a kapukat, mint például az egyes amerikai egyetemeken megjelent
safe space őrület. A környezet szerepének döntő fontosságában is valószínűleg
igaza van, de amikor a genetikai determinizmust tagadja, egy másikat ugyanakkor
erősít, a külső hatások determinizmusát, mert szinte semmi jelentőséget nem
tulajdonít az egyéni döntéseknek, vagyis
a szabad akaratnak. De a legsúlyosabb probléma, hogy a könyv végén, szintén
Timoty Leary nyomdokain haladva, az élet valójában egyetlen lényeges kérdésében,
a helyes spirituális út megtalálásában is szerepet szán a pszichedelikus
szereknek. Mivel valóban az élet egyetlen valóban fontos kérdéséről van szó,
mielőtt bárki leír csak egyetlen szót is ehhez kapcsolódóan, százszor át
kellene gondolnia, ehhez képest burjánzik az álspirituális, álezoterikus
könyvpiac, ahol kiszolgálják a kereső tömegember típusát, akik már nem viselik
el a valódi vallások, hagyományok kereteit, korlátozó kötöttségeit, ezek
helyett ezeket a pszichológiai szósszal leöntött, kamuspiritualitást közvetítő
könyveket fogyasztják. A végére Máté Gábor könyve is erre a szintre süllyed,
mikor az őslakos „hagyományt” és a pszichedelikus „megvilágosodást”
összemixelve kínálja „Jézust a tipiben”. Jézus Krisztust nem egy tipiben, egy
drogszeánsz közben találhatjuk meg, hanem a templomban a szentmisén.
Guelf
