Oswald
Spengler szerint a Nyugat alkonya elérkezett. S ez civilizációs
„élettörvény”, mert „hivatását” betöltötte, „elöregedett”, s az a sors
vár rá, mint a többi, korábban elbukott civilizációra. A
Nyugat társadalmai jelenleg már a fizikai önmegsemmisítés fázisában
vannak, s, hogy ide jutottak, annak előzménye, oka, az európaiság
lényegét adó szellemi és erkölcsi alapok, „talapzat” meggyengülése, s
tervbe vett végső megsemmisítése. A
XVIII. század végén, a XIX. század elején egy civilizációs „törés”
következett be, amely azóta is egyre súlyosbodik. A modern társadalmak a
válságok társadalmai, mert a modernizmus maga a válság. A
modernizmus „szétmarja” a hagyományt, a vallási, a közösségi, a
művészeti hagyományt, felforgató eszméi, mozgalmai, aláásták a
hierarchia, az autoritás ideáit, megkérdőjelezték az igaznak, a szépnek,
a normálisnak még a meghatározhatóságát is.
A
Nyugat társadalmai szellemileg lehanyatlottak, a szellemi hanyatlást
követte az erkölcsi lehanyatlás, majd ezek „eredményeképpen” beindult a
Nyugat társadalmainak önfelszámolása, mely az egyre fenyegetőbb
demográfiai katasztrófában testesül meg.
Ezekből
következik, hogyha a demográfiai válságra keresünk megoldást, nem elég a
politika, szociálpolitika, a gazdaság „szintjén” keresni azt, mert egy
civilizációs „törés” eredménye, tehát ha érdemi, valós megoldást
akarnak, az arra hivatottak találni, ezt a civilizációs problémát kell,
kellene megoldaniuk.
A
Nyugat társadalmai szociológiai értelemben posztkeresztény társadalmak,
a külső „civilizációs maszk” még keresztény, de a társadalmakat már más
eszmék mozgatják, persze vannak egyéni és közösségi kivételek, de ezek
szerepe marginális. A modern társadalmak „széttöredezett” társadalmak,
az egységes „idearendszert” felváltották a szubkultúrák, végbement a
túlzott individualizáció, az atomizáció, folyamatos a háború a család
intézménye ellen, a gender ideológia például már a nemiség valóságos
voltát tagadja, csupán társadalmi kreálmánynak tartva azt.
Háború a család ellen
Ma
a házasságok közel fele válással végződik, persze a polgári
házasságokról van szó. Egy valóban vallásos társadalomban
elképzelhetetlen a polgári házasság intézménye, pontosítva egy valóban
keresztény társadalomban.
A
család elleni háború első nagy hadjárata a polgári házasság
elfogadtatása, és elterjesztése volt, kiegészítve persze a válás
lehetőségével.
A polgári házasság egy felmondható szerződés, amely alapjaiban ingatta meg a társadalom legkisebb egységét, a családot.
Ezzel
párhuzamosan a modern életformaváltás „szétporlasztotta” a nagycsalád
hagyományos rendszereit, formáit, s amely átadta a helyét a nukleáris
családmodellnek, ami a szülőkből és a gyerekből, gyerekekből áll.
A
család elleni háború része a családon belüli erőszak propaganda is.
Természetesen létező és súlyos jelenségről van szó, amit nem szabad
lekicsinyelni, úgy tenni, mintha nem létezne, propaganda alatt az
értendő, mikor a problémát csak a férfiakra hegyezik ki, úgy bemutatva,
mint kizárólag az „elnyomó”, patriarchális gender terminológiával élve, a
feudális szemléletű család problémáját.
Holott
a szakirodalom szerint a családon belüli erőszakot elkövetők nemi
aránya megközelítőleg 50-50%, más adatok szerint 60-40% a férfiak
javára.
A
család elleni háború újabb fázisa, a sok országban sikeres törekvés a
homoszexuális „házasság” elfogadtatására, de persze a „haladás” útján
nincs megállás, ma már komoly tudósok által támogatott törekvések vannak
a vérfertőzés legalizálására is.
Ha
egy társadalom sikeresen ássa alá saját alapegységét ,a családot, az
szükségszerűen vezet demográfiai problémához, általánossá válik a
bizalmatlanság, a bizonytalanság, a házasság, a család többé már nem a
férfi és a nő felbonthatatlan szövetsége, egy életen át.
A modernitás a nagy anómia
Szintén
a család elleni háború eredménye az együttélés, mint életforma
elterjedése, ahol sokszor még a polgári házasság megkötéséig sem jutnak
el.
De
nemcsak a család intézményének vizsgálata során érzékelhető az
értékválság, az, „átitatja” a Nyugat társadalmait, az öngyilkosság, a
terjedő drogfogyasztás, a legális drogok (például alkohol)
fogyasztásának drasztikus növekedése, az egyre brutálisabb bűnelkövetési
módok a fiatalkorú bűnözőknél, a mentális, pszichés zavarok terjedése,
mind ennek az értékválságnak a szimptómái.
A
nyugati szociológia a XX. század második felében írta le a „káosz
generáció” megszületését, olyan eseteknél például, amikor fiatalok
bábukat dobáltak autók elé, így balesetet okozva. Az volt az újdonság,
hogy hiányzott a normaszegés tudata, tehát már nem erkölcstelen (aki még
tudatában van a normaszegésnek), hanem erkölcs nélküli (aki már nem)
elkövetőkről van szó.
A
káosz generáció megszületése is egy tünet, annak a nyugati társadalmak
életében lezajlott folyamatnak a tünete, amely során a Nyugat
szellemileg és erkölcsileg lehanyatlott.
Ennek
a lehanyatlásnak másik jele a társadalmakra, és a társadalmakat alkotó
közösségekre, valamint az egyénekre is jellemzővé vált célvesztettség.
Egy
hagyományos társadalom „irányul valamire”, tagjai számára „célt jelöl
ki”, amely cél metafizikai, spirituális (például a középkori ember
számára az üdvözülés volt ez a cél).
Egy
modern társadalom nem „jelöl ki” spirituális célt a tagjai számára,
ezért azok, akiknek erre van igényük keresnek maguknak, lehet
kapcsolódni a hagyományos vallásokhoz, vagy különböző álspirituális
irányzatokhoz, alternatív életmódmozgalmakhoz, de nincs egy
(spirituális) cél amire az egész társadalom irányul.
Ennek
a céltalanságnak az egyik „kivetülése” a bulikultusz, a „szombat esti
láz”, ha valaki látni szeretné, hogyan járja „haláltáncát” a nyugati
civilizáció, akkor csak ki kell mennie valamelyik hazai, vagy európai
város utcáira péntek vagy szombat este.
A legális és illegális drogok fogyasztása, a lealacsonyított szexus biztosítják a bódulatot, „menekülést”.
Erkölcsi
értelemben a szexualitás lényege a testi, lelki önátadás, a „freesex”
esetén szó sincs semmilyen lelki önátadásról, a puszta időtöltés, a
szórakozás egy fajtája.
De
a nemiség más területeit is érinti a válság, a homoszexualitás és
elfogadottságának terjedése, további emberellenes tendenciák, mint
például a vérfertőzés, vagy a zoofília propagálása, de ebbe a körbe
tartoznak, a nemek összemosódása, vagy a férfiasság ellen vívott háború
is.
A
modern társadalmakban háborút vívnak, már az óvodától kezdve a férfias
megnyilvánulások, tulajdonságok ellen, folyamatosan aláássák azokat, így
a társadalom feminizálódik, ugyanakkor a nők jelentős része férfias
tulajdonságokat vesz fel, így a nemek közötti polarizáció csökken.
Demográfiai Válság
A
szellemi és erkölcsi lehanyatlás, a „célvesztettség”, az össztársadalmi
anómia elvezetett a nyugati társadalmak „önfelszámolási programjának”
beindításához.
Néhány
kivételtől eltekintve a nyugati társadalmak döntő többségében
legalizálták az abortuszt, mint a nők emancipációjának,
„felszabadításának” nagy eredményét, s amely primitív gyermekgyilkossági
módszernek áldozatul esett gyermekek számát csak hazánkban hat és
nyolcmillió közé teszik.
Ha
összeadnánk a nyugati társadalmakban végrehajtott abortuszok számát,
egy nagyon nagy szám jönne ki, amely jelentős mértékben járult hozzá a
demográfiai válsághoz.
A
demográfiai válság további okai, összetevői, a gyermekvállalási
hajlandóság radikális csökkenése, a gyermekvállalás idejének eltolódása,
a termékenység csökkenése, a meddőség terjedése.
A
hagyományos családmodell (a nagycsalád) szétesése, nemcsak nyugaton, a
világ többi részén is együtt jár a gyermekszám csökkenésével, s ezekben a
társadalmakban ezzel párhuzamosan kiépült, kiépül a nyugdíjrendszer, az
idősellátás különböző formái, átvéve a hagyományos család ezzel
kapcsolatos funkcióit, legalábbis egy bizonyos részüket.
Az
elmúlt évtizedekben általánossá vált a gyermekvállalás kitolódása a
harminc feletti életkorra, ennek több következménye is van, nyilván, ha
később kezdődik a gyermekvállalás, nagy eséllyel kevesebb gyermeket is
vállalnak.
Ma
hazánkban a házaspárok megközelítőleg ötöde meddő, s ez a nagy szám a
kitolódási folyamatnak is köszönhető, mert harminc-harmincöt év felett
jóval nagyobb a meddőség esélye is.
Vannak
olyan kutatások, melyek szerint, ha összehasonlítjuk a XX. század
elejét és végét, akkor a nyugati társadalmakban élő férfiak
nemzőképességének jelentős csökkenése állapítható meg, mely „köszönhető”
elsősorban az ipari társadalmakra jellemző „kemikalizált” környezetnek,
a vegyszerek, káros anyagok, a dohányzás, és az alkoholproblémák káros
hatásainak. Megváltozott az emberek életmódja, ezt a mai kor nyelvén
mozgásszegény életmódnak nevezik, az élet ritmusa felgyorsult, s ennek
velejárója a stressz, s az utóbbi évtizedekben megjelent és elterjedt
szintetikus kábítószerek szintén a káros anyagok, hatások sorát
gazdagítják.
De
nem csak káros fizikai, kémiai hatások terjedtek el, hanem a káros
„szellemi, mentális” hatások is. A szélsőséges individualizáció, a
feminizmus, a káros emancipáció, az „igénykultusz”, amely szintén
alapjaiban változtatta meg a párkapcsolatok rendszerét. Az
„igénykultusz” azt jelenti, hogy az alázat, a másik „szolgálata”
helyett, az egyén, a saját „igénylistája” alapján választ, s az alapján
próbálja alakítani a párkapcsolatát. S
az is gyakran előfordul, hogy ezen a „listán” a gyermek, már „nincs
rajta”. Olyan új „életstratégiák” jelentek meg, mint például a
szingliség, egy hagyományos társadalomban szinte elképzelhetetlen volt,
hogy egy nő önként válassza az egyedül maradást, ez az „életstratégia
opciók” között nem volt „felajánlva”, persze ezekben a társadalmakban is
voltak, akik magányosak maradtak, de nem valamiféle „szinglifilozófia”
hatására.
A
Nyugat társadalmaiban egyre elfogadottabbá válik a gyermektelenség,
egyrészt azoknak a száma nő akik, nem akarnak gyereket, másrészt azoké,
akik tolerálják ezt az életellenes „életstratégiát”. A
férfiasság elleni háború a nemek közötti polarizáció csökkenése, a nemi
szerepek összemosódása, mind csökkenti az „alkalmas” férfiak és nők
számát. Továbbá csökkentő tényezők még, a család instabilitása, a
különböző kötődési zavarok, mint a kötődésre képtelenség, vagy az
ellentéte a „mindenkihez” való kötődés, szintén csökkenti az
„alkalmasságot”. Az
elmúlt évtizedekben a gyermekszám csökkenésével párhuzamosan
megszületett a „vattageneráció”. amely jelenti az elkényeztetett, a
konfliktus kerülésre kondicionált, problémamegoldásban nem jeleskedő
(mert nem tanítják meg rá) generáció(k) megszületését, természetesen egy
adott generáció nem minden egyes tagjára igaz ez, de sajnos a
„vattagenerációt” kitermelő szülői, nevelői attitűdök általánosnak
mondhatóak a nyugati társadalmakban, s ez is többek között oka a
családalapítás későbbi életkorra tolódásának, mert a
„vattageneráció”tagjai később válnak mentálisan, pszichésen éretté a
családalapításra. A
fenti, a demográfiai problémával foglalkozó néhány gondolat is
jelezheti, hogy a probléma mennyire komplex, amire nem adható egy
„egydimenziós” válasz.
Bevándorlás – Kivándorlás – Cigánykérdés
A
Nyugat társadalmainak önfelszámoló programja az abortusz, a család
instabillá tétele, a homoszexuális propaganda mellett „tartalmazza” az
afrikai, ázsiai, latin-amerikai eredetű bevándorlást is. Ez
a fajta bevándorlás a II. világháború után vált tömeges méretűvé, s
mára már odáig súlyosbodott, hogy egyes társadalmakat már a közeljövőben
egy évszázadra előretekintve az egész nyugati civilizációt a
megsemmisülés veszélyével fenyegeti.
A
multikulturális „álom” lassan végleg szertefoszlik, elég csak a
párizsi, londoni, stockholmi faji zavargásokra gondolni, ezek és az
ezekhez hasonló események, csak a „jéghegy csúcsai”, aki elfogulatlanul
megvizsgálja a multikulturális modellt, annak nyilvánvalóvá kellene,
hogy legyen, hogy ez a modell nem működik. A
bevándorlók nem integrálódnak a befogadó államok érték és
normarendszerébe, sőt például a harmadik, negyedik generációs muszlim
bevándorlók között erőteljes iszlamizációs törekvések, jelenségek
figyelhetők meg. (iszlám fundamentalizmus, „sharia-police”stb.)
Nemcsak
szellemileg, fizikailag is szegregálják magukat, azokból a
városrészekből, ahol a számuk meghalad ,egy bizonyos mértéket a fehér
lakosság elmenekül, tehát kialakulnak, nem a multikulturális, hanem az
etnikailag szegregált települések, amerre példa Marseille esete is. A
bevándorlók „demográfiailag” sem integrálódnak, jóval magasabb a
gyermekszám a bevándorló családokban, mint a befogadó nemzetek
családjaiban, tehát a fehér „bennszülött” lakosság lélekszáma rohamosan
fogy, míg a bevándorlóké rohamosan nő, s ez, mivel a „multikulti
paradicsom” csak nem akar megszületni, egyre több és egyre durvább
konfliktus keletkezik a bevándorló és az őslakos társadalom
kapcsolatában.
A
fizikai erőszaktól (például minden ötödik franciát bántalmaztak már
bevándorlók) kezdve, a szexuális molesztálás, a „nemi erőszak dzsihád”, a
gyilkosság, a faji zavargások alkotják ezen konfliktus elemeit. Az
iszlám etika szerint az a nő, aki gyakran váltogatja a szexuális
partnereit és/vagy lengén öltözik az „kurva”, így „magyarázzák” tettüket
svédországi, nemi erőszakot elkövető muszlim bevándorló fiatalok. Tehát
két kultúra, normarendszer konfliktusáról van szó, az egyik a liberális
„freesexet” elfogadó, toleráns, jámbor svéd, a másik egy intoleráns, a
nemi erkölcsöt komolyan vevő, a legkevésbé sem jámbor, életerős, hódító
iszlám.
Svédország
a „nemi erőszak járványtól” leginkább sújtott országok közé tartozik, s
ezen esetek jelentős része, egyesek szerint döntő többsége sosem kerül
napvilágra, s ennek több oka van. Egyrészt pszichológiai, a szégyen, a
segítségkérés nehézsége, s van egy másik, ami ezeknél is súlyosabb, a
rasszizmus vádjától való félelem. Ez a fajta félelem eredményezte azt a
közelmúltban nyilvánosságra került angliai esetet, ahol kiderült, a
pakisztáni bevándorlók éveken keresztül büntetlenül erőszakolhattak meg
angol, és egyébként a saját fajtájukhoz tartozó kislányokat is, mert a
szociális munkások, gondozók féltek jelenteni az eseteket, nehogy
rasszizmussal vádolják őket. Ez az eset végül elérte a mainstream média ingerküszöbét, de az Európaszerte nap ,mint nap történő esetek döntő többsége nem.
Kelet
Európa országai ugyanolyan rossz demográfiai mutatókkal rendelkeznek,
mint a Nyugat-Európaiak, de keleten még nem az Európán kívüli
bevándorlás az első számú probléma, hanem a cigány népességrobbanás. Bulgária,
Románia, Szlovákia a leginkább érintettek, de hazánkban is nagy terhet
ró, s a jövőben még nagyobbat fog a szociális ellátórendszerre, még
tovább fog romlani a már most is súlyos bűnözési ráta, továbbá, ahogy
fokozatosan tovább fog torzulni a magyar és a cigány népesség aránya a
társadalmon belül, úgy fog csökkenni a cigányság, mint közösség
szocializációjának esélye a többségi normarendszerhez.
Ez
utóbbi dolog azért is könnyen belátható, mert már a jelenben sem, sőt a
múltban, amikor a társadalmon belüli arányuk jóval kisebb volt, akkor
sem működött ez a szocializációs folyamat. A
Közép- és Kelet Európa országainak demográfiai helyzetét súlyosbítja az
egyre fokozódó kivándorlás, a nyugat- európai kivándorlás is, még ha
nem is „klasszikus” kivándorlásról is van szó, de a nyugaton dolgozók
egy része már nem akar hazatérni, másrészt a fiatalok, akik kimennek,
tehát ez is egy újabb tényező, amely hozzájárul a családalapítás
idejének kitolódásához.
Tehát
mind Nyugat-, mind Kelet-Európa fehér lakossága fogy, a bevándorlók és a
cigányság száma és aránya nő, a keleti államok helyzetét súlyosbítja a
kivándorlás, a PC, a multikulturalizmus, még mindig uralkodó ideológiák. A továbbiakban néhány gondolat erejéig egy lehetséges jövőképpel foglalkozunk.
Néhány gondolat Európa jövőjéről
Ha
a jelenlegi trendek folytatódnak, a nyugati társadalmak olyan
vívmányai, mint a társadalombiztosítási, vagy nyugdíjrendszer össze
fognak omlani. Túl sok lesz az „eltartott” a rendszerben a társadalmak
elöregedése miatt, és túl kevés az „eltartó”, az aktív befizető, az
eltorzuló „korfa” miatt. A
jelenleg már tartó spontán szegregációs folyamatok fel fognak
gyorsulni, ez nálunk abban nyilvánul meg, hogy azokból az iskolákból,
ahol a cigány tanulók aránya elér egy kritikus tömeget, a magyar szülők
elviszik a gyermekeiket, de nyugati mintára itt is fel fog gyorsulni a
településeken, majd az országon belüli etnikai szegregáció. Ez az
Európai méretűvé fokozódó folyamat elvezethet a nemzetállamok korának
végéhez.
A
nemzetállamok széteshetnek etnikailag homogén területekre, amelyek,
mivel a bevándorlók vagy a cigányok által lakott területek nem lennének
életképesek, állandó hadakozásban lennének egymással. Egy
ilyen, etnikailag homogén terület alakulhat ki akár Észak-Kelet
Magyarország és Kelet Szlovákia cigány lakta területeiből is, tehát ezt a
példát véve, a mai Magyarország és Szlovákia mint nemzetállami keretek
megszűnnek és létrejönnek (jöhetnek) „mozaik” területek, „államocskák”.
Ez a veszély egész Európát fenyegeti, ha a trendek nem változnak meg, létre fog jönni egy „mozaik Európa”. Pokol
Béla Európa Végnapjai című művében elemzi a demográfiai válság
következményeit és felvet egy lehetőséget, azt, hogy Nyugat-Európa úgy
próbálja majd elnyújtani az agóniáját, hogy „elcsábítja”, kivándorlásra
készteti Kelet-Európa fiatalságát, s ha ez bekövetkezik, a kelet-európai
államok agóniája pedig felgyorsul.
Néhány Összegzésféle Gondolat
Európa
és az egész Nyugat válságban van, szellemi, politikai, gazdasági,
demográfiai válságban, de mondhatjuk úgy is, hogy egy válság van, ami a
civilizációnk minden területét sújtja. Tehát
ha valaki, valakik megoldást keresnek a válság egyik formájára,
szimptómájára az „egydimenziós” válaszokkal nem mennek sokra, például a
különböző gazdasági, szociálpolitikai intézkedések (családi adózás,
kedvezmények, támogatások) hozhatnak némi pozitív változást, de az egész
demográfiai válság kezeléséhez kevesek. Ha
létrejön a „mozaik Európa” az etnikailag, kulturálisan, vallásilag
széttöredezett Európa az csak ideiglenesen lesz életképes (vagy
egyáltalán nem), jönni fog egy szervező erő, egy „nagy narratíva”, mint
ahogy a Római Birodalom bukása utáni „széttöredezett” állapotban jött a
kereszténység és újra egységbe fogja ezt szervezni, ez az erő az iszlám
lesz.
A válságok egy civilizációs „törés” eredményei, amely szellemi, fizikai tendenciák, párhuzamossága és összessége. Ahhoz,
hogy a Nyugat, mint kultúra, mint civilizáció, és a Nyugatot alkotó
társadalmak fennmaradhassanak egy újabb civilizációs váltásra lenne
szükség, de ez nem úgy megy, hogy egy társadalmak, egyik napról a
másikra úgy dönt, döntenek, hogy végrehajtják azt, ez ugyanúgy szellemi,
erkölcsi, fizikai tendenciák párhuzamossága és végül összessége lehet
csak. Azt,
hogy a jelen (és már évszázadok óta tartó és ható) keresztény, Európa
és emberellenes tendenciákat sikerül-e lefékezni, megállítani, és
pozitív „ellentendenciákat” beindítani, ezzel megakadályozva a Nyugat
végső bukását, egy olyan kérdés melyre az elkövetkező néhány évtizedben
mindenképpen választ fogunk kapni.
|
