Jelen van Magyarországon az újjobboldal , amelynek eszméi között olyan a jobboldalisággal összeegyeztethetetlen példák vannak, mint az evolucionizmus, demokratizmus, vagy az abszolút Igazság tagadása, franciaországi ideológiai vezetőik nem is használják, már hibának tartják önmaguk, ideológiájuk jobboldaliként való meghatározását.
Vannak különböző monarchista szervezetek, irányzatok, melyek között az egyik „választóvonal” a szélsőjobboldalhoz való viszony, vannak elutasító, „antifasiszta” monarchisták, és vannak olyanok, akik nem akarnak alkalmazkodni a PC-hez, és/vagy nem akarják magukénak tudni a Horthy rendszerből „örökölt” idejétmúlt (szélsőjobboldal ellenes) konzervativizmust.
A hazai jobboldali (vagy ahhoz sorolt) szubkultúra legnagyobb szegmense a nemzeti radikalizmus. De besorolható-e a jobboldaliság kategóriájába? És, egyáltalán, mi a nemzeti radikalizmus? Ideológia? Szubkultúra? Eszme kavalkád?
A jelenben zajlik az önmeghatározási folyamat, az „ideológiai váz” megalkotása. „ A nemzeti radikalizmus nem ideológia” (Vona Gábor: Az érzelmi nacionalizmus felülvizsgálata, Magyar Hüperion 2.szám)
A nemzeti radikalizmus jelenleg (még) „eszme kavalkád”, melynek vannak a jobboldalisághoz köthető elemei, mint például a Szent Korona Tan, de amely (még) inkább emocionális alapozottságú.
Sajnos ma (még) csak árnyalatnyi, de sokszor még annyi különbség sincs egy átlag nemzeti radikális és egy tömegember között. De mint írtuk folyik az ideológiai önmeghatározás folyamata, melyben nem elhanyagolható szerepet játszanak az ultrajobboldali inspirátorok.
A továbbiakban néhány problémával, kérdéskörrel foglalkozunk, melyek a jobboldali szubkultúra jelen állapotát jellemzik, melyek közül némelyik az egészet, némelyik csak egy-egy szegmensét érintik.
A helyes doktrína
„ A helyes cselekvés feltétele a helyes doktrína.” (Julius Evola)
Most nem azon kívánunk elmélkedni, vitázni melyik jobboldali ideológia a „helyes út”, most a doktrína fogalom általánosabb (átfogóbb) aspektusaival, annak néhány elemével kívánunk foglalkozni.
Az egyik (ha nem a legsúlyosabb) probléma, ami a jobboldali szubkultúrát sújtja, a különböző ál és tévtanok terjedése, ez a nemzeti radikális szegmensét sújtja leginkább, ennek több oka van. Ez a legnagyobb szegmens nem ideológia, jelenleg még „eszme kavalkád”. Ezek a tév és áltanok az „ideológiai”űrt töltik ki, másrészt a tömegembertől nem sokban különböző átlag nemzeti radikális szellemi szintjének (sajnos) pont megfelelőek. Ezek az ál és tévtanok háttérhatalom „segítségére vannak” abban, hogy még sikeresebben távolítsák el a nemzetet a kereszténységtől, valódi hagyományától, és általában véve a realitástól.
A jobboldalnak meg kell találnia a módszereket arra, hogy ezt a nemzeti radikalizmuson belül burjánzó álezoterikus szubkultúrát (például. arvisúra, pálos mítoszok, újpogányság, „magyar new age”, stb.) felszámolja, vagy legalábbis hatását tekintve jelentéktelenné tegye.
A jobboldalnak az öntisztulással párhuzamosan feladata (lenne), saját ideáinak „határozottabb” képviselete. Itt most nem kívánunk „mélységében” a kérdéssel foglalkozni, csak vázlatosan, néhány szempont, észrevétel erejéig.
Vannak eszmék, ideák, amelyek nem lehetnek vita tárgyai, mint például azok, hogy: A jobboldal monarchista, ami nem csupán a „formához” való ragaszkodást jelent, hanem a „tartalomhoz” is, vagyis a jobboldal az organikus hierarchia híve.
A jobboldal antidemokrata, ugyanakkor jelenleg a legerősebb. Jobboldalisághoz „köthető” szervezet, egy demokratikus párt (Jobbik), mint ahogy az is igaz, hogy a XX. század első felének sikeres szélsőjobboldali ideológiái is baloldali „formákat” (párt, mozgalom) felvéve, és sokszor választásokon indulva lettek sikeresek.
Tehát az viszont vita tárgya lehet, hogy egy jobboldal szervezet részt vehet-e? És ha igen, milyen formában? A demokratikus játékszabályok által uralt politikai küzdelmekben, és ez a szervezet jobboldali-e még?
Természetesen ehhez kellene egy egészséges jobboldali vitakultúra is, amely azonban lényegében hiányzik, ennek a kérdésnek néhány aspektusára később visszatérünk.
Mint írtuk a jobboldal a hierarchia híve, a rasszok, nemek, a társadalmi rétegek vonatkozásában egyaránt.
Van néhány téma, terület, ami nem kap elég hangsúlyt jelenleg a jobboldali szubkultúrán belül, ezek közül két példa: az antikapitalizmus és az ökológiai kérdés.
Az antikapitalizmus része a jobboldali közbeszédnek, de sokszor összekapcsolódik az emocionális gyökerű primitív antiszemitizmussal, nincs egy olyan rendszerkritikai fórum, mint például a marxisták Eszmélet nevű folyóirata.Az antikapitalizmus és a hozzá kapcsolódó globalizáció-ellenes mozgalom világszerte baloldali dominanciájú, ezért van szükség a jobboldali antikapitalizmus rendszerbe foglalására és hangsúlyosabbá tételére. A jobboldali antikapitalizmusnak az ember, az egyén teremtett mivoltának „alapállásából” kell tiltakoznia, harcolnia a humánerőforrássá degradálás, alacsonyítás ellen.
A „zöld” mozgalmak, hasonlóan az antikapitalista, és globalizációellenes irányzatokhoz baloldali dominanciájúak, másrészt, a modernitás termékei éppúgy, mint ami ellen alakultak. Az utóbbi években a jobboldali szubkultúrán belül is elkezdett teret nyerni az „ökológiai gondolat”, kezdve az életmódmozgalmaktól (költözz falura, tanyára, önellátás…stb.) olyan magas szintű fórumokig, mint az Ars Naturae folyóirat. A jobboldal által képviselt „zöld gondolatnak” mélyebbnek, lényeglátóbbnak és antimodernistának kell lennie, ha inspirációt keresünk a világban, akkor például Seyyed Hossein Nasr művei azt jelenthetnek.
Tehát mint írtuk, a „helyes cselekvés feltétele a helyes doktrína”, ezért létfontosságú az ideológiai öntisztulás. A korszerű jobboldaliság nem jelenti, jelentheti a jobboldali ideák, eszmék megtagadását, a modern korhoz való igazítását, vagyis a korszerűség nem alkalmazkodás, legalábbis nem olyan, amely a lényeg megváltoztatásával, vagyis elvesztésével jár.
A helyes nyelv.
Egy adott korhoz, az adott kor nyelvén kell szólni, ez ma hiánycikk a jobboldalon, ennek több oka van. A jobboldali szubkultúra tagjainak többsége nem jártas a kortárs kultúrában, jártasság alatt a lényegi rálátást, ismeretet, kortárs kultúra alatt jelen esetben pedig az irodalom, művészetek mellett a modern, posztmodern kor „nyelveit” a pszichológiát, szociológiát, marketinget…stb. értve.A jobboldal propagandistáinak jelentős része idejétmúlt nyelven szól (vagy inkább csak kíván szólni) a kívülállókhoz. Amíg ebben nem lesz változás, addig csak a jobboldali szubkultúra legpopulárisabb, tehát a baloldaliságtól legszennyezettebb aspektusa tud sikert elérni. Természetesen a pszichológia vagy a szociológia „nyelvén” való „megtanulás” nem járhat együtt ezek eszméinek, elméleteinek az elfogadásával, ezek a modernizmus felforgató és lealacsonyító „ideológiai”, szellemi mozgalmai, tudományai, ha a jobboldal ezeket elfogadná, modernné válna, tehát megszűnne jobboldal lenni.
Vegyünk egy példát, azt a törekvést, hogy homoszexuálisok is fogadhassanak örökbe gyereket. Ez ellen érvelni nem lehet kizárólag vallási alapon, mert a modern ember azt nem „érti”, nem azon a „nyelven beszél”, tehát fel kell használni azon pszichológiai elméletet, mely szerint mennyire fontos, hogy a gyermek a megfelelő életkorban tapasztalhassa, érzékelhesse az eltérő nemi szerepeket. Mint már írtuk, a jobboldali szubkultúra hitrendszerekből épül fel, melyekhez sajnos néha „szekta mentalitás” is társul, ez a legfőbb oka a „komplementer gondolkodás” hiányának, ami a különböző jobboldali irányzatok ellenségeskedésének, az együttműködés hiányának oka.
A korszerű jobboldalnak szakítania kell a szekta mentalitással, a kor emberéhez a kor nyelvén kell szólnia, anélkül, hogy az ideáit, eszméit, céljait a kor „követelményeihez” igazítaná.
Reakctóból Akció
A jobboldaliság, mint (politikai) ideológia reakcióként született meg, válaszként a felforgatásra a XVIII. század végén és a XIX. században. Azóta is a reagálás a jobboldaliság „alapmechanizmusa”, többek között ezért vettek és vesznek fel baloldali szerveződési formákat a XX. század és a XXI. század elejének jobboldali erői. Ma vannak olyanok, akik szerint a jobboldali-baloldali felosztás idejétmúlt, már nem érvényes, valójában ez az egyetlen valódi, lényegi ellentét. A jobboldaliságba nemcsak a megjelenési formái tartoznak bele, hanem eszméi, ideái, princípiumai. A jobboldaliság mindig is létezett, csak a baloldali felforgatás megjelenése előtt ideológiaként nem manifesztálódott, korábban a társadalmak, az egyének „élték a jobboldaliságot”.
A
jobboldaliság mai képviselőinek változtatniuk kell ezen az
„alapmechanizmuson”, a reakciótól (a csak reagálástól) el kell jutni az
akcióig, ennek többek között az a módja, hogy a jobboldali közösségek és
egyének a lehető legmagasabb fokon realizálják a jobboldali ideákat,
princípiumokat. Ki kell alakítani egy „saját nyelvet”, a mai kor
„nyelvének” elsajátítása után (ismét kihangsúlyozva, hogy a kor szellemi
alapjait megtagadva). Ahogy a pszichológia vagy a szociológia is
évtizedek alatt lettek uralkodó „nyelvekké”, a jobboldal előtt is
hasonló út áll (vagy inkább sokkal nehezebb), de ehhez szükséges
feltétel a jobboldali szellemi arisztokrácia újjászületése, akik vezetni
fogják és végig viszik ezt az elsősorban szellemi, kulturális,
másodsorban politikai gazdasági harcot.
De az alapoknál kell
kezdeni. A szociológia, a politológia, és a tömegemberek konformizmusát
kihasználó médiahatalom szuggesztiója miatt a társadalom tagjainak
többsége szélsőségesként, extrémistaként tekint a jobboldal, különösen
pedig a szélsőjobboldal képviselőire, és sajnos sokan, önként meg is
felelnek ezen, kreált sztereotípiáknak, különösen azok közül, akiknek
kötődése nem ideológiai alapú, hanem például egy zenei szubkultúrához
való tartozáson alapul. De ugyanilyen probléma az is, hogy a „komoly”
jobboldaliak jelentős része is extrémistaként tekint magára, értve
ezalatt azt, hogy „beépült” az identitásukba, énképükbe ez a sulykolás.
A modern társadalom a szubkultúrák társadalma, a jobboldali szubkultúra is egy a sok közül. A cél az kell legyen, hogy szubkultúrából uralkodó kultúrává váljon, ennek feltételei a minőségi fejlődés(ideológiai tisztulás, stabil ideológiai alapok), mennyiségi fejlődés (minél nagyobb számú embert jobboldalivá „tenni”), szükséges egy jobboldali szellemi elit „kinevelése”, akik vezetni fogják a harcot, mely elsősorban szellemi harc lesz.
Guelf
