Az ateizmus nagy korszaka a végéhez közelít. Ez a nagy korszak az úgynevezett „felvilágosodással indult, Nietzsche a 19.század második felében tudatosította, hogy „Isten halott”, a 20.század első felére lett egyeduralkodóvá az autonóm értelem mítosza, a racionalizmus, a vallás világmagyarázó szerepét átvevő tudományos világnézet, a modernitás alapvető mítoszai a haladás és az egyenlőség. Julius Evola így ír az irracionalizmus félreértése című cikkében:” Magának az értelemnek az ideálja, melyen keresztül az európai civilizáció egy része a klasszikus világból kiindulva civilizációját meghatározta, láthatóan a szekularizáció és a „humanizáció” eredménye, amely behatolt egy korábbi, lényege szerint spirituális ideálba, a tudás és a megvalósítás értelemfelettiségébe. A tradíció világában az értelem sohasem létezett önmagában. Eszköz, közvetítő, megközelítés volt.
Mindannak ,amit az antikvitás világa a fény, az uranikus világosság , a „világfelettiség” régióinak és létezőinek szoláris szimbolikájában ismert, semmi köze az értelemhez.” Az autonóm értelemre alapozott materialista tudományos világnézet uralma a 20.század második felében kezdett el „repedezni” előbb nyugaton, a hatvanas években megindult „spirituális”, pszichedelikus forradalom, a „new age” eljövetelével, majd a rendszerváltások után, a vasfüggöny védelmének megszűnése után Kelet-Európában is terjedni kezdett az álspirituális járvány, a természetgyógyászat, a kineziológia, a léleklátás, a „jóga”, és még számos megjelenési formában. A 21.század első felében már nagyon hatékonyan fejti ki a posztmodern felbontó, feltöredező hatását, amelynek nemcsak a hagyomány még létező maradványai esnek áldozatul, hanem a posztmodern eljövetelét lehetővé tevő modernitás is, egyik alapjával a tudományos világnézettel együtt. Az olyan események, mint a húszas évek elejének covid járványa, pontosabban az arra adott kritizálható társadalmi reakciók felgyorsítják a tudományra alapozott világmagyarázat összeomlását és berobbantják a már társadalmi léptékekben megnyilvánuló irracionalitást, ezzel tovább fokozva a posztmodern káoszt.Korunk
vallása a pszichológia, ami egy magát orvostudománynak álcázó bölcsészet, a
21.század pszichológusai részben feladva ezt a törekvést egyre nagyobb teret
engednek az álspiritualitásnak, az anti materialista hatásoknak. A pszichológia, leszámítva a még
létező ortodox művelőit beállt segéderőnek, az autonóm spiritualitás mítoszának
része lett. A pszichológia és az autonómnak tételezett spiritualitás is csak
kiszolgálja a 21.század posztmodern posványába ragadt tömegember algofóbiás
„világnézetét, ami nem több mint az egyéni boldogságkeresés programja. A
tömegember a 20.században szellemi vákuumba került, elszakadt a vallás és a
hagyomány világától, ebben a vákuumban született meg az autonóm morál mítosza
is, amely egy, a vallástól független erkölcs valóságát tételezi, ami arra jó,
hogy a tömegember a saját „világnézetéhez” hamisíthassa az élet legfontosabb
kérdéseire adott válaszait. Ebből a kísérletből szükségszerűen egy hamis morál született, erre példa az,
hogy ma nagyobb bűnnek tekintik egy kutya megkínzását, mint egy emberi magzat
meggyilkolását. Szintén ebben a szellemi vákuumban teremtődött meg az autonóm
spiritualitás mítosza is, ennek egyik kulturális reprezentációja az Ízek Imák
Szerelmek címűkönyv és az abból készült film, melynek hőse nem találván
önmagát, és boldogságát elindul a nagyvilágba, hogy végig vigye egyéni
boldogságkeresési projektjét, felhasználva ehhez idegen kultúrákat, vallásokat,
spirituális utakat, hogy végül elérje a „megváltást”, a szerelem által. A
modern tömegember a saját boldogsága iránt akar elköteleződni, nem alávetni
magát egy vallás, egy hagyomány szabályainak, csak annyiban érdeklik ezek,
amennyiben őt szolgálják, saját, egyéni útját. Ez az elsötétülési folyamat
szülte meg az autonóm spiritualitás mítoszát, ami egy new age szupermarketet
tételez , „ahová” betérhet a kereső tömegember egy kis lélekvándorlásért, egy
kis karmáért, egy kis Jézusért, egy kis jógáért, ez a mítosz a spiritualitást
önálló, vallástól, hagyománytól független létezőnek tekinti, amihez bárki kapcsolódhat,
és használhatja a saját céljai érdekében. Olyan súlyos eltévelyedésekig is el
lehet jutni ezen tévutakon, mint a manifesztálás „képessége”, amikor az egész
univerzum összefog az „én” kívánságaim teljesüléséért, nyilván mert ez a dolga!
Valójában az autonóm értelemhez és az autonóm morálhoz hasonlóan autonóm
spiritualitás sem létezik. Olyan nincs, hogy valaki spirituális úton jár, de
nem kapcsolódik valláshoz, hagyományhoz, a spiritualitás nem „légüres térben”
van, a vallás és a hagyomány szerves része.
De a kereső
nehéz helyzetben van, az a kereső is és belátja ezt és kapcsolódni akar, a
részévé akar válni a vallási hagyománynak, ha a legjelentősebbet, a katolikus
egyházat megvizsgáljuk, akkor az elmúlt évtizedekben végbement negatív
folyamatok megnehezítik a kereső dolgát. De posztmaterialista korunkban vannak
pozitív folyamatok is, mint amilyen a z-generációs megtérési hullám a Nyugat
néhány társadalmában, itt az a kérdés, hogy ez tartós, az egész nyugatra
kiterjedő trend lesz e, vagy csak egy időszakos jelenség? A még nagyobb kérdés
pedig az, hogy lehetséges e még egy civilizációs színtű visszatérés a
keresztény hagyományhoz? Mert az biztos, hogy olyan mítoszokra, mint az autonóm
spiritualitás nem lehet kultúrát alapozni.
