Sound as a Pound

Az egyik legérdekesebb és legeredetibb politikai mozgalom, mely az utóbbi időben egyre népszerűbb Olaszországban, a CasaPound Italia (CPI). Attól függően, hogy mely aspektust emeljük ki, egyfelől a csoport tekinthető egy, a fiatalabb generációk számára „újracsomagolt” szélsőséges jobboldali mozgalomnak, másfelől azonban egyszerűen a szélsőbaloldalhoz húz „forradalmi” játékával, illetve azzal, hogy fenntartja a hagyományos baloldali értékek melletti kiállást, mint amilyen pl. a család és a közösség, illetve a nemzet védelme a féktelen globalizációs erők ellen.