Az egyik legérdekesebb és
legeredetibb politikai mozgalom, mely az utóbbi időben egyre népszerűbb
Olaszországban, a CasaPound Italia (CPI). Attól függően, hogy mely aspektust
emeljük ki, egyfelől a csoport tekinthető egy, a fiatalabb generációk számára
„újracsomagolt” szélsőséges jobboldali mozgalomnak, másfelől azonban egyszerűen
a szélsőbaloldalhoz húz „forradalmi” játékával, illetve azzal, hogy fenntartja
a hagyományos baloldali értékek melletti kiállást, mint amilyen pl. a család és
a közösség, illetve a nemzet védelme a féktelen globalizációs erők ellen.
Gianluca Iannone, a mozgalom karizmatikus
vezetője elutasítja a meglévő politikai spektrumba való besorolást és a CPI-t
az ún. Harmadik Pozíció részének látja, mely elveti a hagyományos bal-, és
jobboldal koncepcióját egy természetesebb módon definiált politika kialakítása
érdekében. A mozgalom által elfogadott értékek és módszerek besorolása nehéz
feladat, hiszen a bal,- és jobboldalról egyaránt átvesz elemeket.
Ha figyelembe vesszük a mozgalom
eredetét, ez a kettősség még inkább érthetővé válik. Tagjai között olyan
személyeket találunk, akik korábban különféle neofasiszta és szélsőjobboldali csoportosulások
tagjai voltak. A másik fontos tényező, hogy a mozgalom egy nacionalista érzelmű
épületfoglalási akcióból nőtte ki magát: 2003-ban, Róma Esquilino negyedében
Chinatown kormányzati tulajdonban lévő épületébe több család is beszállásolta
magát, az olasz polgárokat sújtó magas lakbérek elleni tiltakozásul. Az ilyen
típusú épületfoglalást természetesen a legtöbben baloldali vagy anarchista
taktikának tartják, miközben a nacionalista aspektus egyértelműen a szélsőjobboldalhoz
köthető.
Egy politikai mozgalomtól szintén
szokatlan az a mód, ahogyan a CPI a Burmában élő karenek mellett kampányol.
Néha szinte úgy tűnik, mintha a Casa Pound egy óriási, a kognitív disszonanciát
célzó kísérlet mellett kötelezte volna el magát. Email-ben kerestem meg a vezetőt,
Gianluca Iannoné-t abból a célból, hogy többet tudjak meg a mozgalomról. Habár
ebben az időszakban, a Svájcban és Észak-Európában zajló nemzetközi
konferenciák miatt éppen rendkívül elfoglalt volt, mégis időt szakított arra,
hogy néhány kérdésemre válaszoljon. Mindenekelőtt arról kérdeztem, hogy ő maga
milyen környezetből származik, s hogyan került közel a politikai élethez.
„1973 augusztusában születtem és már 14 évesen elkezdtem a politizálást a Fronte della Gioventú (Ifjúsági Front) szervezetében Róma Acca Larenzia nevű külvárosi részében” – magyarázza Gianluca Iannone. „Azóta sem szakadtam el soha ettől a világtól. 1999 óta dolgozom újságíróként, valamint TV és rádióállomásoknál. A nemzeti sajtóban számos cikket publikáltam nemzetközi konfliktusokról, illetve az irodalom, filmművészet és zene témakörében.
A Fronte della Gioventú a Movimento Sociale
Italiano (Olasz Szocialista Mozgalom) ifjúsági tagozata. Utóbbi egy háború után
keletkezett politikai párt, amely 1945 és 1995 között volt aktív.
„Fasiszta-szocialista”, tehát baloldali kötődésű fasiszták alapították s
Mussolini politikai örökségét vitték tovább, erős antikapitalista szemlélettel.
A párt harcolt például a földek újraelosztásáért és azért, hogy a termelési profitból a munkások is részesüljenek. Mindezek mutatják a párt Harmadik pozíció felé való elköteleződését, mely a kezdetektől fogva jellemezte. Valóban, Iannone maga is inkább fasisztának, mint jobboldalinak tartja saját pártját, a CPI-t. „A CPI-t nem lehet a szélsőjobboldalhoz kötni, ez így túlságosan korlátozó” – mondja. „Olyan politikai mozgalom ez, amely mint egy szövetség szerveződött a társadalom felemelése érdekében. De ezek a kérdések a jobboldaltól kezdve az egész politikai palettát érintik. A jobb-, és baloldaliság a politikának csupán két látásmódja: szükség van egy új szintézis megszületésére, melyet nekünk kell megteremtenünk”.
A párt harcolt például a földek újraelosztásáért és azért, hogy a termelési profitból a munkások is részesüljenek. Mindezek mutatják a párt Harmadik pozíció felé való elköteleződését, mely a kezdetektől fogva jellemezte. Valóban, Iannone maga is inkább fasisztának, mint jobboldalinak tartja saját pártját, a CPI-t. „A CPI-t nem lehet a szélsőjobboldalhoz kötni, ez így túlságosan korlátozó” – mondja. „Olyan politikai mozgalom ez, amely mint egy szövetség szerveződött a társadalom felemelése érdekében. De ezek a kérdések a jobboldaltól kezdve az egész politikai palettát érintik. A jobb-, és baloldaliság a politikának csupán két látásmódja: szükség van egy új szintézis megszületésére, melyet nekünk kell megteremtenünk”.
Iannone állítása szerint a mozgalomnak ma már
mintegy 4000 tagja van, s erőteljes támogatottsága a diákok körében. A CPI
igyekszik magát egy holisztikus politikai megközelítésként meghatározni, mely
törekszik közösségek kialakítására és az emberek életét érintő kérdések
felkarolására. Az olyan alapvető kérdések mellett, mint a lakhatás, a CPI
patrióta/honvédő menetek szervezésével, szolidaritási kampányokkal és
kulturális események szervezésével egy ’CPI-életmódot’ próbál kialakítani a
hozzátartozás és elköteleződés eszményei mentén.
„A CPI minden olyan témát felkarol, mely nemzetünket érinti: a sporttól kezdve a szolidaritás kérdéséig, a kultúráig és természetesen a politikáig” – teszi hozzá Iannone. „Ami a sportot illeti, van focicsapatunk és akadémiánk is. Emellett hoki, rögbi, ejtőernyős, boksz, brazil jiu-jitsu és könnyűbúvár, valamint természetjáró, barlangász és hegymászó csapatunk is. A szolidaritáshoz kapcsolódva van egy elsősegély csoportunk. Adománygyűjtést végzünk a burmai karenek számára, de támogatjuk az árva gyermekeket, valamint az egyedülálló anyákat is. Dillo to CasaPound (Mondd el a Casa Pound-nak) nevű telefonvonalunkon non-stop állunk rendelkezésre és adunk ingyenes segítséget jogi és adózási kérdésekben. A kultúra terjesztése érdekében író-közönség találkozókat és könyvbemutatókat szervezünk; van egy művész klubunk, egy színi iskolánk és bárki ingyenesen vehet gitár, basszusgitár, vagy dob-leckéket nálunk. Turbodinamismo néven egy új művészeti trendet is kialakítottunk. Rendelkezünk kiadó vállalattal, mintegy tucat könyvesbolttal és aktív weboldallal.
A szavazatok megszerzéséhez azonban nem elég csak egy-egy politikai kérdésben fellépni és egyszer-egyszer megjelenni a kampányidőszakban. A CPI kulcs-stratégiája éppen az, hogy folyamatosan jelen legyen és egy egyedi, erőteljes imázst alakítson ki magáról a köztudatban. Ez az „utcai” profil sokszor jelenti plakátok és az utcai művészet (street art) felhasználását az általuk lényegesnek tartott gondolatok képi-vizuális kifejezésére, levédésére. A módszer emlékeztet a – jellemzően baloldalhoz köthető - agitátorok plakát-politizálására, de arra is, ahogyan az utcai bandák használják a graffitit, hogy megjelöljék a saját területüket és ezzel figyelmeztetőleg távol tartsák a többi bandát. Ez a fajta megközelítés tisztán jelzi az óriási eltérést, amely ehhez képest pl. Nagy-Britannia politikai kultúráját, életét jellemzi.
„A CPI mindig vagy egy tucatnyi projekten dolgozik és számtalan eszközzel él a konferenciáktól a tüntetések szervezéséig, az információk megosztásától a plakátok kihelyezéséig” – magyarázza Iannone – „Ami számunkra lényeges: az elleninformációk gerjesztése és a területek elfoglalása. Ahelyett hogy a választásokra fókuszálnánk, alapvetően a támogatók hálózatának kialakítására kell hangsúlyt fektetni. A választásokon gazdag pénzügyi háttérrel rendelkező pártokkal állunk versenyben s ráadásul azzal, ha csak egy, vagy két képviselőnk bejut a Parlamentbe, nem tudunk nagy változásokat elérni. Számunkra a politika egyenlő a közösséggel. Kihívás. Megerősítés. Késztetés, hogy minden nap próbáljunk meg jobb emberré válni. Ezért mondjuk: ’ha nem látunk téged, akkor nem vagy itt’. Ezért találsz meg minket az utcákon, az interneten, a könyvesboltokban, az iskolákban, az egyetemeken, a fitnesztermekben, a hegycsúcsokon és a sportban. Mindez folyamatos munkát kíván.”
Annak érdekében, hogy a
mozgalom fenn tudja tartani ezt a széleskörű megközelítést, nemcsak keményen
dolgozó és jól szervezett aktivistákra van szüksége, hanem sikerrel meg is kell
tartania társadalmi, „utcai hitelességét” akár a szélsőséges módszerek
bevetésére mindig kész ellenzékkel szemben. Felvonulások, rock koncertek,
street art (utcai művészet), sportklubok, stb. Mindezeken keresztül a CPI egy
erős, szilárd mozgalom képét tudta kialakítani magáról, mely minden eshetőségre
felkészült. Rövidre fogva: kész harcolni, mint azt már bizonyította 2008
októberében a „Piazza Navonai összecsapások” néven elhíresült akcióval.
Egy, az oktatást érintő
megszorítások ellen zajló masszív diáktüntetésen a CasaPound diákszervezetének,
a Blocco Studentesco-nak néhány tagja összehangoltan mozogva, s a hatalmas
menet élére kerülve egy zászlót bontott ki és lengetett, rajta a Harmadik
Pozíció szlogenjével: „sem vörös, sem fekete, csak szabad gondolatok”. Az ezt
követő elkerülhetetlen tömegverekedésben – hiszen az antifasiszta és baloldali
érzelmű diákok azonnal reagáltak – a Blocco Studentesco tagjai fegyelmezett,
bátor és szervezett módon védekeztek a kezük ügyébe eső botokat és
zászlórudakat használva.
Annak ellenére, hogy az
erőszak kissé beárnyékolta ennek a nagy tömegeket megmozgató tüntetésnek az
eredeti célját, a Blocco Studentesco elérte, amit akart. Azzal, hogy a
baloldali diákokat rábírták az erőszak kirobbantására s utána pedig sikerrel
védték meg magukat, elérték azt, hogy a média beszámolóiban a barbár
baloldaliak agressziójának többé-kevésbé ártatlan áldozataiként mutatták be
őket. S ami még ennél is fontosabb: ott, ahol az „utcai hitelesség” fenntartása
ilyen központi kérdés, ők bátor utcai harcosokként szimbolikus győzelmet is
arattak.
Az ilyen eseményeket látva
és azt a módot, ahogy az előbbieket kezelték óriási kontraszt figyelhető meg a
70’-es évek brit politikai életével szemben. Nagy-Britanniában az utcai
nacionalisták különböző csoportok bevonásával tulajdonképpen csak korrupciós
ügyeiket takargatták. Emellett talán a legfőbb különbség az, hogy a CPI utcai
politizálását megnyerő stílus és nagy lelkesedés jellemzi, s annak a mélyreható
ismerete, hogy a vizuális jelek saját társadalmukban hogyan működnek.
Megjegyzendő, hogy az olasz
médiát jórészt Silvio Berlusconi és az általa birtokolt Mediaset társaság
tartja kézben három nemzeti tévéadón keresztül, kb. 50%-os lefedettséget
biztosítva, valamint a vezető olasz reklámügynökség, a Pubitalia révén.
Ugyancsak Berlusconié a legnagyobb olasz kiadó vállalat, az Arnoldo Mondadori
Editore, amely a népszerű Panorama c. magazin kiadója, míg testvére, Paolo
Berlusconi a jobb-közép Il Giornale (Az Újság) c. lapot adja ki. Ez
természetesen azt is jelenti, hogy a média nem igazán szimpatizál bármely
baloldali programmal, míg a CPI-nek sokkal szabadabb mozgásteret biztosít, mint
amekkora egy hozzá hasonló mozgalomnak adatik más országokban.
A ’90-es évek közepétől,
illetve a Szovjetunió felbomlásától kezdve Olaszország politikai életében
számtalan jelentős fordulat következett be: eltűnt az egykor meghatározó, nagy
jelentőséggel bíró Olasz Kommunista Párt, a Tangentopoli (Bribesville)
korrupciós botrányok miatt pedig összeomlott a Kereszténydemokrata és az Olasz
Szocialista Párt. Ezen hagyományos politikai pártok helyébe új politikai rend
lépett, melyet a Berlusconi-féle Il Popolo della Libertà (A Szabadság Párt
Emberei) és a Lega Nord (Északi Liga) pártja ural, s amelyek elődeiknél
kétségtelenül szélsőségesebb jobboldali politikát folytatnak. Ebből kifolyólag
a Piazza Navonai összecsapáshoz hasonló események, vagy a CPI által használt
módszerek megítélése teljesen más, mint egy liberálisabb felfogású, vagy
hagyományosan inkább baloldali politikai kultúrával rendelkező országban, mint
amilyen például az Egyesült Királyság.
Egy másik, a Piazza
Navona-hoz hasonló eset történt 2010-ben, az olasz csizma Calabria
tartományának Rosarno nevű településén. A helyi olasz lakosság és a
gyümölcsszedő munkásként foglalkoztatott afrikai bevándorlók közti etnikai
ellentétek kiéleződése komoly felkelésekhez vezetett, míg végül az összes
feketebőrű munkást el nem távolították a területről.
A CPI azonnal reagált a
történtekre: delegációt küldött és szolidaritást vállalt a külföldi sajtó által
rasszistának bélyegzett helyi lakosokkal. Bár a jobboldal általában nem
kezdeményez ehhez hasonló akciókat, itt a CPI egy valódi, Harmadik Pozíciós
stílust vett fel és egy tipikusan baloldali ütőkártyát dobott be azzal, hogy állami
beavatkozást és az olcsó külföldi vendégmunkát alkalmazók megbüntetését
követelte.
Ehhez képest az Egyesült
Királyságban a pártok, mint pl. a British National Party (Brit Nemzeti Párt) az
etnikai alapú felkelések helyszíneit messze ívben elkerüli, mint a pestist,
különben a média egészen biztosan rasszista felbujtónak bélyegzi , amely
tönkreteszi az addig harmonikusan működő etnikai együttélést.
A CPI által használt
taktikák stílust és képzelőerőt tükröznek, elkerülve az egyszerű
kategorizálást, sőt, ugyanez mondható el a módszereikről, melyek távolról sem
egyértelműek. Az olasz politikában a Lega Nord és az Il Popolo della Liberta
pártjai boldogan adnak ki újabb és újabb támadó nyilatkozatot a bevándorlás és
a multikulturalizmus ellen, míg a CPI számára nem látszik szükségesnek, hogy
kizárólag csak etnikai alapú kérdésekre koncentráljon. Így tehát képes a saját
elképzeléseit jobban megformálni, és inkább a szociális kérdésekre fókuszálni.
„A politikai életben számos törvényjavaslatunk van, mint pl. a Társadalmi kölcsön, vagy az Időt adni az anyaságra, a víz privatizációja elleni javaslatunk, vagy sok egyéb másik” –magyarázza Iannone– „ A CPI-ről sosem könnyű beszélni: mindez együttvéve a CasaPound. Minden kihívás és terv minket képvisel a jelenben és a jövőben is”.
Az „Időt adni az anyaságra”
törvénytervezet célja: több szabadidő biztosítása a dolgozó anyáknak anélkül,
hogy ezt pénzügyi retorzió követné. Amennyiben megvalósulna ez a tervezet,
akkor a 6 éves kor alatti gyermekeket nevelő anyák munkaideje napi 8-ról 6
órára csökkenne a munkabér változása nélkül, melynek 15%-át az állam fizetné.
A „Társadalmi kölcsön” elve
olyan feltételeket teremtene, amelyekben az emberek kamat fizetése nélkül
vehetnének házat, teljesen külön kezelve azt az egyéb ingatlan-tulajdoni
kérdésektől. A javaslat szerint állami pénzek felhasználásával, regionális
vállalatok feladata lenne a lakóházak és lakóparkok felépítése, amelyekhez
aztán a családok az építési költséggel egyező áron juthatnak hozzá, amennyiben
szükséges, kamat nélküli kölcsönt kapva. A kölcsön törlesztésekor is
maximalizált lenne a kifizetendő összeg, hiszen az nem lehetne több mint a
család jövedelmének 1/5-e.
Miután a javaslat a szegények és a lakhatás,
mint alapvető szükséglet védelmének érdekében született, az emberek között
széles körű támogatottságnak örvend. „Morális pofon”, hasonlóan azokhoz a
törvényjavaslatokhoz, melyeket egykor a baloldal képviselt a társadalmi igazságtalanságok
megszüntetésére. Ez az erőteljes morális dimenzió jelent motivációt az
aktivistáknak és ad lendületet ahhoz, hogy mindent megmozdítsanak a javaslat
elfogadtatásának érdekében – akár merész, határozott kampánnyal. Láthatjuk,
hogy a CPI soha, soha nem táncol vissza.
A ’társadalmi kölcsönre’ drámai akciók révén
próbálták meg a figyelmet felhívni: volt, hogy próbababák felakasztásával
szimbolizálták az olasz családoknak a kölcsönökbe fulladó, szinte fojtogató
gazdasági helyzetét, máskor a Big Brother forgatási helyszínét szállták meg
hiszen, mint aztán erről humorosan nyilatkoztak is, a lakóknak biztosított
ingyenes szállás sért minden olaszt, akiket ugyanakkor a való életben sújtja az
ingatlanválság
A baloldal a radikális
jobboldali mozgalmakat - ide sorolva a Harmadik Pozíciós erőket is - alapjában
véve gyilkos, népirtó fanatikusokként próbálja kategorizálni. Ez a CPI–vel
szemben nehezen tartható, a kemény utcai harcos-imázs ellenére. Köszönhető
mindez részben az olasz médiakultúrának, de a CasaPound-identitásnak is mely,
nevéhez hűen nem a bevándorlás ellenességet hangsúlyozza, hanem az
uzsorakamatot kiáltja ki a legfőbb ellenségnek. A mozgalom elnevezése attól az
amerikai költőtől, Ezra Pound-tól származik, aki maga is gyakran kelt ki az
uzsorakamat ellen, és aki az olasz fasizmus szimpatizánsa volt.
„Ezra Pound költő,
közgazdász és művész volt”- magyarázza Iannone arra utalva, milyen inspirációt
jelent számukra Pound s egyben újra kihangsúlyozva annak a lehetőségét, miként
tudja a CasaPound egyesíteni a bal- és a jobboldal üzeneteit. „Forradalmár
volt, de ugyanakkor fasiszta is. Ezra Pound-nak sokat kellett szenvednie a
nézetei miatt: tíz évet ült tulajdonképpen egy börtönnek nevezhető helyen csak
azért, hogy ne hallathassa a hangját. Benne azt a szabad embert látjuk, akinek
fizetnie kellett a nézeteiért, ő a ’demokratikus elképzelések nyertesének’
szimbóluma”.
Ezra Pound |
A CPI uzsora-ellenessége rendkívül erős, s így egyesekben felmerülhet az a kérdés, hogy a hatalomra kerülésük esetén hogyan tudnának vezetni egy egész gazdasági rendszert. De valószínűleg ez a kulcsmomentum: ők is kívülállóként tekintenek magukra a politikában, s így korlátozás nélkül vethetnek fel utópikus-populista gondolatokat,úgy tekintve azokra, mint hitvallásra, anélkül, hogy a gyakorlati következményeiktől kellene aggódniuk
„Az uzsora a legrosszabb.
Ez a polip feje” – mondja Iannone. „Emiatt kezdődtek el a Földközi-tenger
környékén a háborúk, ennek a következménye az illegális bevándorlás és a
pusztulás. Munkanélküliséghez és eladósodáshoz vezet. Fenyegeti gyermekeink
jövőjét, és ők elgyengülve készek lesznek a gyilkolásra is.”
Az angolszász országokban egy ilyen
uzsora-ellenes kijelentés mögött rögtön az antiszemitizmus „mohó zsidó”-képét
vélnék felfedezni, s ezt csak erősíti az Ezra Pound-dal való azonosulás nyílt
felvállalása: egy olyan emberrel, aki híres volt a világháború alatt az olasz
rádióban tett antiszemita kijelentéseiről. De vajon Iannoné-t nem zavarja az,
hogy egyesek a Pound-dal való azonosulás mögött rejtett antiszemitizmust
láthatnak?
„Ezra Pound-ot az antiszemitizmussal társítani:
ez az abszolút torzítás” – válaszolja. „És ugyanez igaz a CasaPound-ra is.
Értelmetlen lenne. Az igaz, hogy ellenezzük Izrael Palesztína-ellenes
politikáját, a civilek bombázását és a nemzetközi segítség elleni embargót. De
ezeknek a kimondása nem jelenti azt, hogy antiszemiták vagyunk. Ez csak annyit
jelent, hogy a tényeket (elemezzük).”
Az olasz politikai-gazdasági rendszerben a
CasaPound megtalálta a helyét: hogyan tudja tovább táplálni és növelni a jobb-,
és baloldal múltbéli ideológiai maradványait. A ’választási urnák mögé
tekintve’ pedig igencsak jól el tudta magát helyezni a kulturális és társadalmi
dimenziókban. Miután ilyen kifinomult és holisztikus módon közelít a
politikához, kíváncsi voltam, vajon Iannone mit gondol a brit utcai politizálás
legutóbbi megnyilvánulásáról, az iszlám-ellenes Angol Védelmi Ligá-ról (English
Defence League).
„Szerintem az EDL a kultúrák közötti háború felé vette az útját” – feleli. „Számomra, illetve a CasaPound számára ez visszataszító. Ha a brit jobboldal csak ennyire képes, akkor inkább csak a focival foglalkozzon, mindenkinek jobb lesz”.
Colinn Liddell
Forditotta: Sz Zs
Az eredeti cikk : http://www.counter-currents.com/2015/11/sound-as-a-pound/#more-58903