Először is a bevándorlás problémája nagyon nem most, ezzel a hullámmal kezdődött, hanem már évtizedekkel ezelőtt, ezen problémahalmaz összetevői, az iszlamizáció, a szociális rendszer „túlterhelése”, a nemi erőszak dzsihád, a „no go” zónák létrejötte az utóbbi években már a mainstream médiát is „elérte”.A mostani áradat csak felerősítette a reakciókat, a félelmeket, például újra „lendületbe hozta” a Pegida mozgalmakat, amely mozgalmak azonban még a mostani inváziós hullám kezdete előtt alakultak, s már akkor is sikeresek voltak.
Az Európán kívülről érkező
bevándorlók egy idegen tömböt alkotnak a Nyugati civilizáción belül, az
asszimilációs, multikulturális álmokban már csak a valóságot ignoráló,
álomvilágban élő utópisták hisznek. Egy példa: az iszlamizáció sokkal
erőteljesebb a harmadik, negyedik generációs bevándorlók között, mint volt az
Európába érkező első generációs bevándorlók között volt. Erre persze lehet azt mondani, hogy
az iszlám is Európa része, hogy helye van Nyugaton, s vannak is, akik ezt
vallják, de aki komolyan veszi az európaiság megvédését, az ezt soha nem
fogadhatja el.
A bevándorlók egy jelentős része nem
muszlim, de a legnagyobb problémát a muszlimok és az iszlám jelenti, problémát
és kihívást, az iszlám demográfiai (fizikai), erkölcsi, és ami a legfontosabb
spirituális kihívást jelent a „Nyugat” életében. Nem a keresztény Nyugat áll szemben a
muszlim Kelettel (keletiekkel), s hogy ezt miért gondoljuk így azt az írás
végén fogjuk megindokolni, előtte néhány aspektusát vizsgáljuk meg a két
kultúra egyre élesedő konfliktusának.
A Nyugat társadalmai (persze jelentős különbségek vannak az egyes társadalmak között, de azért néhány általánosítás alkalmazható) „hiperszexualizált” és agresszióellenes társadalmak, értve ez alatt azokat, hogy a szexualitás devalválódott, pótszerré vált, ami eláraszt mindent, elég csak kimenni az utcára, hogy lássuk miről van szó. Agresszió alatt nemcsak a negatív, pusztító agressziót értjük, hanem az agresszivitás egy szükséges szintjét, formáját is, amelyet azonban nem kis részben a „férfiasság elleni háború” részeként megpróbálnak teljesen elfojtani.
A Nyugat társadalmai kitermelték a „domesztikált” férfi típust, persze az agresszió kiélés késztetései utakat keresnek maguknak, lásd a futball huliganizmust, vagy a küzdősportok kultuszát. Keleten, a társadalmakban még sokkal inkább ( a Nyugathoz viszonyítva) a normalitás uralkodik, persze már megjelent például a pornográfia, a nyugati öltözködés, egyszerűen fogalmazva a Kelet (is) a modernizmus „ostroma” alatt áll, de a „férfi domesztikálás” még nem annyira előrehaladott, a társadalmak agresszió szintje is normálisabb.
A bevándorlás következtében ez a két kultúra találkozik, ütközik össze. Ilyen „ütköző pontok” a nemi erőszak járványok, a „no go” zónák, a gettólázadások. Minél magasabb a bevándorlók aránya egy társadalmon belül, annál több a konfliktus, s mint utaltunk rá, a vágyott asszimiláció, vagy a jól működő multikulturalizmus csak álom.
Ez a konfliktus nem az „egy tömbként” szembenálló keresztény Nyugat és a muszlim Kelet konfliktusa. Azért nem, mert a Nyugat társadalmai már posztkeresztény, „mozaik-társadalmak” melyekben a kereszténység csak néhány „mozaik”, (posztkereszténységet, mint mindig most is kihangsúlyozzuk, szociológiai értelemben használjuk) a kereszténység és az iszlám sem egy-egy tömb, mindkét vallásnak számos arca van.
Az iszlám „idegen test” a Nyugati civilizációban, a kereszténység pedig a „permanens szekularizáció” következtében egyre inkább „idegen test” lesz Nyugaton. Az iszlám hódít, a kereszténység hódol, egyenlőre még nem az iszlám előtt, a modernizmus előtt hódolt meg, „leszámítva a hagyományhű ellenállókat”.
A jelen állapotot eredményező „permanens szekularizáció arcai” a humanizmus, a „felvilágosodás”, részben a protestantizmus, a modernizmus, a kereszténység vesztésre áll. A kereszténység visszaszorulását kísérő spirituális vákuumba betörtek a „második vallásosság” körébe tartozó álszellemi irányzatok, s ma lényegében ezek uralják a nyugati tömegember típus ”szellemi” érdeklődését, annak köreit.
A „második vallásosság” uralma átmeneti lesz, a sok „kis” sokszor egymásnak is ellentmondó „narratívát”, ki fogja szorítani a kereszténység veresége után, egy új „meta-narratíva”, ezt nevezzük az iszlám szellemi kihívásának, amit a Nyugathoz intézett. A Nyugat pusztulása még nem érkezett el. A mostani menekülthullám felgyorsíthatja a folyamatot, de felerősítheti a Nyugat önvédelmi reakcióit is, melynek jelei már látszanak Európaszerte, tehát a mostani menekülthullám esély is.
A menekültáradat mint esély?
Most ezt a felvetést járjuk körül, felvetve néhány gondolatot, aspektust, először is kiknek az esélyéről beszélünk? Nevezzük összefoglaló néven tradicionalistáknak őket, anélkül, hogy most kiemelnénk egy politikai, vallási irányzatot, az európaiság, a keresztény, jobboldali európaiság védelmezőiről beszélünk
Milyen esélyről beszélünk? Arról, hogy a kialakult, illetve a jövőben kialakuló helyzet(ek) teret biztosíthat egy átfogó, az egész Nyugatot érintő, átható tradicionalista offenzívának, mely offenzívának, a liberális, modernista Anti-Európa ellen kellene megindulnia, a kultúra, a hagyomány, a vallási élet hadszínterein. A menekültáradat újabb és újabb hullámai fokozatosan „mossák alá”, a liberális, multikulti álomvilágot, de ugyanakkor fokozzák az iszlám Európától idegen tradicionalista nyomását is.
A kortárs iszlamizmus részben reakció a modernizmus antitradicionalista „hadjárataira”, mely „hadjáratok” évszázadok alatt aláásták a Nyugat szellemi, erkölcsi alapjait, aztán globálisan elterjedve, ostrom alá vett minden hagyományt, az iszlamizmus kortárs jelenség, de (jelentős részben) antimodernista reakció is.
Az, hogy az iszlamizmus (még) erőteljes szembenállásra képes, szemben a Nyugat tradicionalistáival akik már (de remélhetőleg, hogy még) nem, bizonyítja az iszlám erejét. Az évtizedek óta tartó bevándorlásnak „köszönhetően” az iszlám hódítóként lép fel a Nyugat bevándorlástól sújtott társadalmaiban, demográfiai és szellemi kihívást intézve a Nyugathoz.
Ezek a folyamatok tehát már évtizedek óta tartanak, a most beindult áradat „csak” felgyorsítja az ütemüket, valamint „széttördeli” a politikai korrektség szellemi, ideológiai bilincseit, megteremtve az esélyt a tradicionalista offenzívához, melynek hatékony választ kellene adnia az iszlám offenzívára is.
Többfajta kimenetelt vetünk fel, természetesen teoretikusan.
- az iszlám meghódítja a Nyugatot, legyőzi a Nyugat tradicionalistáit és a modernizmus erőit is.
- a liberális antitradicionalizmus képviselői, félredobva a multikulturalizmus ideáját ,gátat szabnak az iszlamista terjeszkedésnek, és végigviszik tradicióellenes háborújukat. Végleg legyőzik a Nyugat tradicionális maradványait is.
- Az iszlám meghódítja a Nyugatot, de a modernizmus tovább tudja folytatni bomlasztó „tevékenységét”, s bár az iszlám győz, de a modernizmus végül aláássa az iszlám civilizációt is.
- S végül az a verzió, amiért harcolni szeretnénk, a Nyugat társadalmaiban végbemegy a tradicionális offenzíva, kiűzve az iszlámot, legyőzve az antitradíció képviselőit, harcosait, visszaállítva a kulturálisan, morálisan magasrendű „életrendet”.
A nyugati tradicionalisták csak akkor lehetnek sikeresek, ha olyan alternatívát tudnak felkínálni, amely képes „kitölteni” a Nyugat társadalmaiban eluralkodott egzisztenciális vákuumot, mert az iszlám képes rá.
A Nyugat társadalmai kitermelték a „domesztikált” férfi típust, persze az agresszió kiélés késztetései utakat keresnek maguknak, lásd a futball huliganizmust, vagy a küzdősportok kultuszát. Keleten, a társadalmakban még sokkal inkább ( a Nyugathoz viszonyítva) a normalitás uralkodik, persze már megjelent például a pornográfia, a nyugati öltözködés, egyszerűen fogalmazva a Kelet (is) a modernizmus „ostroma” alatt áll, de a „férfi domesztikálás” még nem annyira előrehaladott, a társadalmak agresszió szintje is normálisabb.
A bevándorlás következtében ez a két kultúra találkozik, ütközik össze. Ilyen „ütköző pontok” a nemi erőszak járványok, a „no go” zónák, a gettólázadások. Minél magasabb a bevándorlók aránya egy társadalmon belül, annál több a konfliktus, s mint utaltunk rá, a vágyott asszimiláció, vagy a jól működő multikulturalizmus csak álom.
Ez a konfliktus nem az „egy tömbként” szembenálló keresztény Nyugat és a muszlim Kelet konfliktusa. Azért nem, mert a Nyugat társadalmai már posztkeresztény, „mozaik-társadalmak” melyekben a kereszténység csak néhány „mozaik”, (posztkereszténységet, mint mindig most is kihangsúlyozzuk, szociológiai értelemben használjuk) a kereszténység és az iszlám sem egy-egy tömb, mindkét vallásnak számos arca van.
Az iszlám „idegen test” a Nyugati civilizációban, a kereszténység pedig a „permanens szekularizáció” következtében egyre inkább „idegen test” lesz Nyugaton. Az iszlám hódít, a kereszténység hódol, egyenlőre még nem az iszlám előtt, a modernizmus előtt hódolt meg, „leszámítva a hagyományhű ellenállókat”.
A jelen állapotot eredményező „permanens szekularizáció arcai” a humanizmus, a „felvilágosodás”, részben a protestantizmus, a modernizmus, a kereszténység vesztésre áll. A kereszténység visszaszorulását kísérő spirituális vákuumba betörtek a „második vallásosság” körébe tartozó álszellemi irányzatok, s ma lényegében ezek uralják a nyugati tömegember típus ”szellemi” érdeklődését, annak köreit.
A „második vallásosság” uralma átmeneti lesz, a sok „kis” sokszor egymásnak is ellentmondó „narratívát”, ki fogja szorítani a kereszténység veresége után, egy új „meta-narratíva”, ezt nevezzük az iszlám szellemi kihívásának, amit a Nyugathoz intézett. A Nyugat pusztulása még nem érkezett el. A mostani menekülthullám felgyorsíthatja a folyamatot, de felerősítheti a Nyugat önvédelmi reakcióit is, melynek jelei már látszanak Európaszerte, tehát a mostani menekülthullám esély is.
A menekültáradat mint esély?
Most ezt a felvetést járjuk körül, felvetve néhány gondolatot, aspektust, először is kiknek az esélyéről beszélünk? Nevezzük összefoglaló néven tradicionalistáknak őket, anélkül, hogy most kiemelnénk egy politikai, vallási irányzatot, az európaiság, a keresztény, jobboldali európaiság védelmezőiről beszélünk
Milyen esélyről beszélünk? Arról, hogy a kialakult, illetve a jövőben kialakuló helyzet(ek) teret biztosíthat egy átfogó, az egész Nyugatot érintő, átható tradicionalista offenzívának, mely offenzívának, a liberális, modernista Anti-Európa ellen kellene megindulnia, a kultúra, a hagyomány, a vallási élet hadszínterein. A menekültáradat újabb és újabb hullámai fokozatosan „mossák alá”, a liberális, multikulti álomvilágot, de ugyanakkor fokozzák az iszlám Európától idegen tradicionalista nyomását is.
A kortárs iszlamizmus részben reakció a modernizmus antitradicionalista „hadjárataira”, mely „hadjáratok” évszázadok alatt aláásták a Nyugat szellemi, erkölcsi alapjait, aztán globálisan elterjedve, ostrom alá vett minden hagyományt, az iszlamizmus kortárs jelenség, de (jelentős részben) antimodernista reakció is.
Az, hogy az iszlamizmus (még) erőteljes szembenállásra képes, szemben a Nyugat tradicionalistáival akik már (de remélhetőleg, hogy még) nem, bizonyítja az iszlám erejét. Az évtizedek óta tartó bevándorlásnak „köszönhetően” az iszlám hódítóként lép fel a Nyugat bevándorlástól sújtott társadalmaiban, demográfiai és szellemi kihívást intézve a Nyugathoz.
Ezek a folyamatok tehát már évtizedek óta tartanak, a most beindult áradat „csak” felgyorsítja az ütemüket, valamint „széttördeli” a politikai korrektség szellemi, ideológiai bilincseit, megteremtve az esélyt a tradicionalista offenzívához, melynek hatékony választ kellene adnia az iszlám offenzívára is.
Többfajta kimenetelt vetünk fel, természetesen teoretikusan.
- az iszlám meghódítja a Nyugatot, legyőzi a Nyugat tradicionalistáit és a modernizmus erőit is.
- a liberális antitradicionalizmus képviselői, félredobva a multikulturalizmus ideáját ,gátat szabnak az iszlamista terjeszkedésnek, és végigviszik tradicióellenes háborújukat. Végleg legyőzik a Nyugat tradicionális maradványait is.
- Az iszlám meghódítja a Nyugatot, de a modernizmus tovább tudja folytatni bomlasztó „tevékenységét”, s bár az iszlám győz, de a modernizmus végül aláássa az iszlám civilizációt is.
- S végül az a verzió, amiért harcolni szeretnénk, a Nyugat társadalmaiban végbemegy a tradicionális offenzíva, kiűzve az iszlámot, legyőzve az antitradíció képviselőit, harcosait, visszaállítva a kulturálisan, morálisan magasrendű „életrendet”.
A nyugati tradicionalisták csak akkor lehetnek sikeresek, ha olyan alternatívát tudnak felkínálni, amely képes „kitölteni” a Nyugat társadalmaiban eluralkodott egzisztenciális vákuumot, mert az iszlám képes rá.
Guelf
