Térforradalom

 

„A jobboldali gondolkodás a rend térbeli fogalmán áll, vagy bukik”

Világunkra leselkedő legsúlyosabb fenyegetés, a mindent elárasztó, mindenhova befurakodó Semmi centrumú posztmodern pestis, amely megbetegíti, kultúránk kereteket és alapokat adó funkcióját. „ A hasonlatot egy vonatkozásban pontosítani kell, hogy érzékletes képet kapjunk a posztmodern liberalizmus elveiről. Az egyszerre globalista és individualista elképzelés szerint az emberiség nagy hajóján a kabinok valójában nem a nemzetekre, hanem az egyénekre vannak szabva. Lényegében ez volt a liberalizmus történelmi hozzájárulása a nyugati civilizáció életformájához: a fedélzet politikai semlegesítése mellett, egyéni szabadságcellákat hozott létre, amelyek szép lassan felszámolták a politika, minden egyénfölötti normatív egységét.” Ez az idézet, valamint a kezdő idézet is Czopf Áron Térforradalom című könyvéből valók, amely könyv a hazai jobboldal, azon kiemelkedő szellemi teljesítményei közé tartozik, amelyekre a jelenkor politikai, média és közösségi média környezetében nem irányul, az értékükkel arányos figyelem. A térforradalom évszázadok óta tart. első szakasza az égtől való elszakadás, vagyis a szekularizáció, a szakrális tér „eltünése” volt, a következő a földtől való elszakadásé. „A hagyományos ember világképében, a világ tagolt, ugyanakkor egyetemes elv szerint rendezett testként jelent meg. A szent evilági megnyilatkozásai minden esetben megtörték a tér egyneműségét és különös jelentőséget kölcsönöztek egy-egy helynek. Az újkor egyik legfontosabb fejleménye, éppen ennek a térszemléletnek a megváltozása volt.”

Ennek a folyamatnak, forradalomnak, de nevezhetjük metafizikai zuhanásnak, vagy akár humánökológiai katasztrófának végső fázisa , a totális semleges és homogén tér kialakulása lenne. „ A globalizáció hajnalán tehát nemcsak a modern államiság territoriális elve aratott győzelmet, hanem ezzel szinte párhuzamosan az univerzalista térélmény forradalma is végbement. A tér már nem dermedt kristályos szerkezetűvé a szent helyek körül, hanem átmenetivé és kaotikussá vált.” A második világháború sokkja, valójában máig tartó traumája biztosítja az „ üzemanyagot” a semlegesítő, minden ellentétet megszüntető, homogenizáló globalista törekvések számára, mivel a világháborúban ellentétek nyilvánultak meg, előtte és azóta sem látott pusztító mértékben, s hogy ez ne ismétlődhessen meg, minden szembenállást, ellentétet, és végeredményben minden különbözőséget semlegesíteni kell. Ez elhozta a politika „halálát”, egyrészt mert a politika ellentétekre épül, másrészt csak térben (polisz) van értelme róla beszélni. Ma a politika szitokszó, de ezen könyv politika fogalma, értelmezése szembeszáll korunk kórusával.” A filozófia ősidők óta az egészre irányuló gondolkodást jelenti, a politika pedig annak művészetét, hogy ezt az egyetemességet a részlegesben és a konkrétban próbáljuk megragadni.” A politikát meg kell menteni, a politika lehetőségét meg kell őrizni, a konzervativizmus feladata, küldetése lenne felfedezni és megvédeni a megőrzés tereit, azé a konzervativizmusé, amely elbukott, vereséget szenvedett a 19. és a 20. század harcaiban és a hagyomány átörökítésére irányuló törekvéseiben. Politikához „poliszra” térre van szükség. Az utópikus baloldal az időbe, a jövőidőbe helyezi a célt.” A progresszív baloldal nem csupán vertikálisan, de horizontálisan is fel akarja számolni a társadalmi struktúrákat és a társadalom térszerű tagozódását, mert forradalma a külső és belső pozíciók elbizonytalanításán alapszik.” Ezzel szemben a tipikus jobboldal a tér dimenzióját hangsúlyozza az idővel szemben, Arthur Moeller Von den Bruck-ot idézi a szerző: „ Magát a jobboldali gondolkodást, csak a térből kiindulva érthetjük meg.”

A könyv kétféle jövőképet vetít előre, az egyik a globalizáció teljes győzelme, a megőrzés tereinek teljes felszámolása, a szakrális és a profán tér és idő megkülönböztethetőségének végleges elvesztése, vagyis a totális semleges és homogén tér létrejötte, amely folyamatot, ha meghosszabbítunk , az a poszthumán jövő eljövetelébe torkollik bele. A másik a neotribalizmus, amely már jelen van, az identitáspolitikák, és a „visszhangkamrák” képében. Vannak olyan formái, melyek elismerésre találnak a kortárs jobboldalon, de a könyv nem sorolja az optimális jövőképek sorába. Kultúránk, civilizációnk zuhan a posztmodern centruma a Semmi felé. A 21. századi konzervatívizmus küldetése, az ezzel való szembeszállás, akár van értelme, akár nincs, vagy ha csak annyi a legtöbb, amit elérhetünk, ami Davila úgy fogalmazott meg hogy:” méltósággal hajótörést szenvedni.” Annak biztos, hogy van értelme, hogy elolvassuk a Térforradalom című könyvet, és rajtunk olvasókon múlik, hogy felkerül e arra a „magas polcra” ,ahol helye van.  

Guelf