Az áltanítók korát éljük. A materializmustól megcsömörlött modern ember
szellemi tartalmak után kutat, azonban olyan kritikai érzékkel,
amellyel meg tudná különböztetni a valódi tant a hamistól, a többség
nem rendelkezik. A modern ember
a léthazugságban élő ember, és az egyik legnagyobb léthazugság az, ha
valaki mesternek hiszi magát valós alapok nélkül. Ma már egy ilyen áltanítóból médiasztár is lehet, gondoljunk csak Müller Péterre.
A hamis tant többek között az különbözteti meg a valódi tantól, hogy
nem követeli meg a totális tudati átállást, mindenkihez szól, mondván,
hogy mindenki képes fejlődni, egymással összeegyeztethetetlen tanokat
„összekotyvaszt", lásd a lélekvándorlás tévtanát. A hamis tan a
tanítást „szállítja le” a kereső szintjére és nem fordítva, nem követel
"teljesíthetetlen dolgokat", mint pl. megtagadás, elszakadás, magas
erkölcsi szint.
A hamis tan reklámozza magát, minél több követőt próbál toborozni.
A hamis tan egy újabb léthazugság, amely nem jelent kiutat a materializmus által kiváltott csömörből. Hamis tanokból hatalmas a választék, mindenki kiválaszthatja a neki „legmegfelelőbbet”. Aki nem akar
kiszakadni a kereszténység keretei közül, annak ott a Hit Gyülekezete, a
Jehova tanúi, és a többi neoprotestáns kisegyház, egyéb
valláspótléknak ott a „szkíta-kereszténység”, a szcientológia, a
Krisna-tudat, agykontroll, és az aki a magyar hagyományokhoz vonzódik,
abból akár „táltos” is lehet, persze csak ha elvégzett egy drága
táltosképzőt.
S vannak titkos
„beavatási”, valójában álbeavatási szervezetek, mint pl. a
rózsakeresztesek, amely szervezet a szabadkőművesség egy fajtája, annak
árnyékszervezete. Az egyik
leghitelesebbnek tűnő áltanító Müller Péter, rendszeresen használja
tanításaiban a hindu tradíció „fogalmait” a Brahmant, az Atmant, a
Karmát…stb, mintegy interpretálva a hindu tanítás egy részét.
Ugyanakkor Adolf Hitlert, megfelelve a korszellemnek a történelem egyik
fő gonoszának tartja, „elfeledkezve” arról, „nem tudva róla”, hogy a
hindu tradíció hiteles képviselői tisztelték és tisztelik Hitlert.
„Idővel
szembeszálló” embernek tartják, aki szembeszállt a Kali Juga pusztító
erőivel, megpróbálta feltartóztatni a hanyatlást.Tehát ez a tisztelet túlmutat a politikuson, a történelem valóságain, metafizikai gyökerű. Az áltanító megfelel a korszellemnek.
A tradicionális
társadalomban semmi profán nincsen, egy szekularizált társadalomban
semmi szakrális nincsen. (Ananda Coomaraswamy) A modern társadalomban a művészet önkifejezéssé alacsonyul, hazug ideológiák csatlósává válik. A
harcművészetek csak sporttá alacsonyodnak ahogy kikerülnek saját
hagyományos (távol-keleti) közegükből, rohamos gyorsasággal veszítik
el mögöttes szellemi tartalmukat.
A
harcművészetek többsége a tradicionális szellem éltetője, továbbvivője
modern formában, de ez természetesen csak az autentikus, nem
lealacsonyodott állapotukra igaz. A
harcművészetek egy jelentős része a XX. században, tehát a modern
korban született, természetesen vannak ősi harcművészetek is, de sok
közülük pl. a kyudó, az aikido, a shotokan, vagy a kyokushin karate a
tradicionális szellem modern formában való megnyilatkozásai. A bukás
akkor következik be, mikor már nemcsak a forma, hanem a szellem is
modernné válik. Ennek a
bukásnak az egyik tünete a széthullás, a szervezeten belüli szakadások,
mindenki vezető akar lenni, ezért kiválik, elszakad az
„anyaszervezettől”. Egy másik tünet az, mikor már nem tartják követendőnek az alapító által meghatározott edzésmenetet, etikettet.
A modern
társadalomban minden a széthullás felé halad, a közösségek, az eszmék,
és maga társadalom is. Tehát ha egy harcművészet elveszíti szellemi
alapjait és modernné válik, elindul a széthullás útján. A szellemi
csömör egyik jele, hogy egyre többen fordulnak hagyományaink felé, de
sajnos eltekintve a kivételektől, ez ma még csak egy divatjelenség,
mert csak a forma újrafelfedezése történik meg, és a mögöttes szellemi
tartalmakat csak kevesen kutatják, próbálják realizálni.
Vegyük példának
az íjászatot, annak mai helyzetét. A legtöbb esetben arról van szó,
hogy a forma, vagyis a tevékenység hagyományhű, de aki a tevékenységet
(íjászatot) végzi, az nem tud kiszakadni a modern szellemi közegből.
Ma az íjászat egy gyorsan fejlődő versenysport. A sporttá
válás nem feltétlenül jár együtt a szellemi tartalom elvesztésével,
erre példa lovasiíászat, de sajnos a gyalogos íjászatot uralja a
negatív versenyszellem és az egyéb, a mögöttes szellemi tartalom
hiányából fakadó negatívum.
Az íjászat
lehet szellemi út is, erre példa a japán kyudó, de ma nálunk nem az,
mert nincs elmélyedés, koncentráció (önmagamra) szellemi cél, csak
célzás, eredményhajhászás és álközösségek. A magyarság
szabadságharcát vívja, minden téren, de a legfontosabb a szellemi
szabadságharc, egyre többen keresik a „magyar utakat”. Hagyományaink,
a magyar harci kultúra újraélesztése ennek a folyamatnak a részei, de
sajnos sok esetben kimarad az első és egyben az egyik legfontosabb
lépés a „tudati átállás”, annak tudatosítása, hogy a tradíció és az
antitradició összeegyeztethetetlen, aki nem „vetkőzi le” modern
mentalitását, az nem lehet valódi hagyományőrző. Ebből a modern
mentalitásból fakadnak a közösségek közötti és a közösségeken belüli
rivalizálások, a mögöttes szellemi tartalom kutatásának hiánya, ebből
fakadóan a valódi hagyományőrzés hiánya.
További súlyos
probléma lehet a megfelelő tudás és tapasztalat hiánya, ezek nélkül az
önjelölt vezető, legyen bármilyen jó szándékú is, nem több csak egy
„hamis mester”.
Guelf
