Néhány gondolat a Szellemi Tekintély És Időbeli Hatalom című könyv kapcsán
René Guénon Julius Evola mellett a XX. század legjelentősebb európai gondolkodója, neve, életműve eleven
cáfolata a „baloldal szellemi felsőbbrendűsége” nevezetű mítosznak,
ezért (is) örömteli esemény egy-egy művének magyar nyelven való kiadása.
Guénon ebben a művében a Szellemi tekintély és az időbeli
hatalom viszonyát, helyes, a hierarchián alapuló viszonyát határozza
meg, azt az ultrajobboldalon elterjedt analógiát felhasználva amely az
indiai kasztrendszer és a középkori Rendi társadalom között áll fenn.
Guénon
itt is kihangsúlyozza, hogy analógiáról van szó, amely a brahminok és a
„papi rend”, a ksatriák és az arisztokrácia, valamint a többi kaszthoz
és rendhez „kapcsolódó” principiumon és attributumon „alapszik”.
A Szellemi tekintély „hordozóihoz” kapcsolódnak: a „belső bölcsesség, a kontemplativ élet, az” Égi paradicsom” felé vezetés adottsága, ők a mozgatók.
Az időbeli hatalom „képviselőihez”: a „külső” erő, a cselekvés, a „Földi paradicsom” felé vezetés adottsága, ők a mozgatottak.
Amikor
az időbeli hatalom képviselői magukénak követelik a Szellemi tekintély
rangját, amikor önmagukból eredőnek és felsőbbrendűnek tartják, a
„felülről”(magasabbrendű kaszttól) kapott „tudást”, a hagyományt, akkor
következik be az amit Guénon ksatria lázadásnak nevez.
Az európai
„ksatria lázadás” Guénon szerint lényegében már a XIV. században
sikerrel járt, a középkori Európa ekkor tagadta meg önmaga legmagasabb
rendű tradícióját, s ebben Guénon külön kihangsúlyozza a királyi hatalom
negatív szerepét. A szellemi hanyatlás elkövetkező állomásai a
reneszánsz, a „felvilágosodás”, a modernizmus ,protestantizmus, mind
ennek a „kezdő lépésnek” a következményei.
A
mai tömegtársadalom bizonyos látszólagos hasonlóságot mutat a kasztok
születése előtti „helyzettel”, csakhogy amíg a modern tömegtársadalom a
kasztjukat „vesztett”, ebbéli eredendő minőségüket alulmúló indivíduumok
társadalma, addig az „aranykor embere” minőségileg felette állt a
későbbi megszülető kaszt-minőségeknek.
Guénon
a királyi hatalom negatív szerepe mellett kihangsúlyozza a
nacionalizmus negatív szerepét is. Ezzel a kérdéssel azért fontos
foglalkozni, mert a jelenkor európai és hazai „restaurációs mozgalmai”
többé-kevésbé a nacionalizmuson alapulnak, kivételt az ultrajobboldali
közösségek képeznek.
A
nacionalizmus eredendően szélsőbaloldali ideológia, amelyet a
háttérerők arra használtak fel, hogy felbomlasszák a birodalmakat. A
nacionalizmusok teremtették meg a modern nemzeteket, „kiszakítva”,
„elválasztva” ezen közösségeket, a magasszintüen értelmezett „Európai
Egységből”.
A
jobboldal természetesen nem nemzetellenes (elfogadja realitását), de el
kell utasítania abszolutizálását, törekednie kell a Vertikális
nacionalizmus terjesztésére, jelenkorunkban ennek esetleges uralkodóvá
válása is hatalmas eredmény lenne.
A
nacionalizmus szellemi alappá tétele ahhoz hasonlítható, mint ha a száz
év múlva létező szélsőjobboldal egyik szellemi alapja a ma létező
liberalizmus lenne majd.
Guénon használ egy
szimbólumot, egy analógiát az „elásott kincsről” és arról, hogy „aki”
ennek az „őrzője”, akkor is a „birtokában van” annak, ha nem is tud
(már) róla. Ezt az analógiát felhasználhatjuk a katolicizmus
vonatkozásában is (Guénon ezt nem, legalábbis ebben a művében leírva nem
teszi) mondjuk az újpogányság képviselőivel folytatott vitáink során.
Az
újpogányság egyike az egyre jobban terjedő posztmodern
szinkretizmusoknak, melyek megjelenése a Nyugat végső bukása előtti
egyik válságtünet.
Ezen
szinkretizmusok (újpogányság, new age) egyes aspektusai között
átfedések is vannak (pl: természetgyógyászat, homeopátia stb.).
Ezen
szinkretizmusok jellemzői, hogy a fogyasztói mentalitást ötvözik a
szelleminek gondolt, de valójában álszellemi tanításokkal.
Farkas
Attila Márton egyik írásában (A Buddhizmus Magyarországon) párhuzamba
állítja a mai kor szinkretizmusait, a „késő antik kor
szinkretizmusaival” mondván, hogy mindkettő válságtünet, melyek
megelőzik egy „hivatalos kultúra” bukását, de amelyekből egy új
„hivatalos” uralkodó kultúra nem épülhet fel. Az átmeneti „szinkretikus”
időszak után felemelkedik egy új reguláris vallás, amely a Római
Birodalom esetében a kereszténység volt, és amely a közeljövőben az
iszlám lesz (lehet).
A
szinkretizmusok e gyors terjedésének egyik fő oka, hogy a kereszténység
már nem „funkcionál” Szellemi Tekintélyként, megtagadva saját
hagyományát, meghódolt az antitradíció erői előtt. De az „elásott
kincsnek” akkor is a birtokában van, ha már erről „önmaga sem akar
tudni”.
Guénon
használ egy másik, keleti eredetű szimbólumot is, a „hátán bénát cipelő
vakot”. Ahol is a vak az időbeli hatalom, a béna pedig a Szellemi
Tekintély szimbóluma. Ez a szimbólum „rámutat” arra, hogy elsősorban nem
egymás ellentéteiről van szó, hanem egymás kiegészítőiről, másrészt
„rámutat”
helyes viszonyukra, az időbeli hatalom van „alul”, a Szellemi Tekintély pedig „felül”.
