Térforradalom

 

„A jobboldali gondolkodás a rend térbeli fogalmán áll, vagy bukik”

Világunkra leselkedő legsúlyosabb fenyegetés, a mindent elárasztó, mindenhova befurakodó Semmi centrumú posztmodern pestis, amely megbetegíti, kultúránk kereteket és alapokat adó funkcióját. „ A hasonlatot egy vonatkozásban pontosítani kell, hogy érzékletes képet kapjunk a posztmodern liberalizmus elveiről. Az egyszerre globalista és individualista elképzelés szerint az emberiség nagy hajóján a kabinok valójában nem a nemzetekre, hanem az egyénekre vannak szabva. Lényegében ez volt a liberalizmus történelmi hozzájárulása a nyugati civilizáció életformájához: a fedélzet politikai semlegesítése mellett, egyéni szabadságcellákat hozott létre, amelyek szép lassan felszámolták a politika, minden egyénfölötti normatív egységét.” Ez az idézet, valamint a kezdő idézet is Czopf Áron Térforradalom című könyvéből valók, amely könyv a hazai jobboldal, azon kiemelkedő szellemi teljesítményei közé tartozik, amelyekre a jelenkor politikai, média és közösségi média környezetében nem irányul, az értékükkel arányos figyelem. A térforradalom évszázadok óta tart. első szakasza az égtől való elszakadás, vagyis a szekularizáció, a szakrális tér „eltünése” volt, a következő a földtől való elszakadásé. „A hagyományos ember világképében, a világ tagolt, ugyanakkor egyetemes elv szerint rendezett testként jelent meg. A szent evilági megnyilatkozásai minden esetben megtörték a tér egyneműségét és különös jelentőséget kölcsönöztek egy-egy helynek. Az újkor egyik legfontosabb fejleménye, éppen ennek a térszemléletnek a megváltozása volt.”