1989-ben a kommunizmus vereséget szenvedett, egyrészt az ideológiák modernitásért vívott háborújában,másrészt,mint a kapitalizmus lehetséges alternatívája, a liberalizmus é a kapitalizmus totális győzelmet arattak, a liberalizmus miután megnyerte az ideológiák háborúját,posztideológiává lett, a kapitalizmus pedig „pszeudotermészetté”,mintha máshogy nem is lehetne. Az utóbbi időben a hazai jobboldalon belül divat lett gúnyolódni Fukuyamán,mintha a liberális kapitalizmus a végét járná,mintha valami komoly alternatíva emelkedett volna fel az „ideológiák horizontján”,miközben ha jelentkezik is alternatíva,az is a rendszeren belülről,vagyis a kapitalizmuson belülről jön,a liberális kapitalizmus fokozatosan alakul át megfigyelési kapitalizmussá. Ha elfogadjuk Alexander Dugin az Eurázsiai Küldetés című könyvében kifejtett gondolatmenetét,melyben a liberalizmust a harmadik totalitarizmusként azonosítja,akkor ezt a folyamatot organikusnak tekinthetjük. Dugin a globalizáció „értelmét”a globalizált oligarchia uralmában látja, az antikommunizmus és az antifasizmust pedig fegyvereknek ezen oligarchia „kezében”amelyekkel meg tudják osztani antiliberális ellenfeleiket.
Ma a
21.század harmadik évtizedében kommunistának (és nácinak) lenni anakronizmus,a
mai kommunisták „a múlt múzeumának mozgó
relikviái”,a baloldaliság értelmiségi hobbivá szelídült,az egyik meghatározó
hazai balos szervezet a Szikra mozgalom influenszerei is a CEU-n,meg angliai
elitegyetemeken végeztek,vagy a legjelentősebb,elméletileg balos média a
Partizán színtiszta atlantista érdekeket szolgál. Tehát a jelen
antikommunizmusa is az. Azt azért tisztázzuk,hogy jobboldaliként nem önmagában
az antikommunizmust tekintjük anakronizmusnak,azt a jobboldali hagyomány fontos
és szerves elemének tartjuk,hanem a rendszerváltás után megszületett fajtáját,amely
egyrészt politikai termék,másrészt az uralkodóvá lett neoliberalizmus és az azt
kiszolgáló mainstream jobboldal ideológiai trükkje,ideológiai pótléka. A mai
napig használt politikai „stigma” a jelenlegi ellenzék
pártjainak,politikusainak baloldalizása,mikor a momentumos aktivistákat a
Lenin-fiúkhoz hasonlítják,az az ideológiai trükk működés közben, olyannal
vádolják meg őket, amiben nem „bűnösök”,ez a baloldaliság,ahelyett amiben
igen,ez pedig a neoliberalizmus kiszolgálása,csakhogy ebben a „bűnben”
osztoznak az uralkodó jobboldallal. Már a kilencvenes évek szocialista
pártjának lekommunistázása is nevetséges volt,az exkádárista elit lett a
privatizáció,a Nyugat előtti behódolás,a kapitalizmusba való átmenet
levezénylője és haszonélvezője,a hithű marxisták visszaszorultak marginális
csoportocskáikba,s az olyan folyóiratokba,mint az Eszmélet. Sőt,ha tovább
megyünk és elfogadjuk Tamás Gáspár Miklós államkapitalizmus elméletét,mely
szerint a keleti tömb államaiban valójában nem is történt kísérlet a marxi
szocializmus megvalósítására,tehát a kommunizmuséra sem ,ezek államkapitalista
rendszerek voltak,amelyek ráadásul a munkásmozgalom ellenkultúrájának,valamint
az egyház eljelentéktelenítésével megtisztították az utat a rendszerváltás után
beköszöntő tőkés kapitalizmus előtt,akkor újabb „fénytörésben” tekinthetünk az
antikommunizmusra.
Persze az
államkapitalizmus-államszocializmus vita marxista belügy,de a marxizmus és
újabb ideológiai változatainak a neomarxizmusnak és a posztmarxizmusnak valódi
megismerésre való törekvés megóvhat az olyan, a valódi megismerést
megspóroló,csak prekoncepcióra alapuló kinyilatkoztatástól,mely szerint a
neoliberalizmus és a neomarxizmus „ugyanannak az érmének a két oldala”, mely
vélemény gond nélkül megjelenhetett a hazai konzervativizmus vezető
folyóíratában. Ez a törekvés megóvhat attól a modernista hibától amely
összetéveszti a megismerés folyamatát azzal mikor a saját prekoncepcióhoz
keresnek alátámasztó tényeket,egyszerűen fogalmazva mikor „a gombhoz varrják a
kabátot”. A modern tudományok és ideológiák „nyelvek” is. A tudósok, a
korifeusok a saját „nyelvükre” fordítják le a látószögükbe kerülő
jelenségeket,bizonyos valóságokat,a pszichológia hívők pszichologizálnak,az
orvosok medikalizálnak,a marxisták osztályharcként,a nácik fajok háborújaként
„fordítják le”,értelmezik. A konzervatívok is így járnak el,mikor a saját
vallásos „nyelvükre lefordítva”szekuláris,politikai vallásként dekódolják a
kommunizmust,amely eszkatológikus célok felé. egy földi,materiális paradicsom
felé törekszik,de ez egyáltalán nincs így. A kommunizmus nem egy
végállomás,hanem egy új kezdet,amikor is az állam,az egyház elhalása,a család
és a magántulajdon megszűnése után,a proletariátus önfelszámolása és a munka
elidegenítő mechanizmusának megszűnése után,végre hozzáláthat az ember,valódi
belső potenciáinak kibontakoztatásához. Az persze igaz hogy a kommunizmus
ideája és a megvalósulásának realitása között egy óriási „szakadék” tátong,de
akkor is fontos,hogy akik antikommunistának vallják magukat legalább
alapszinten tisztában legyenek a kommunizmus valódi jelentésével. akkor
elkerülhetőek az olyan téves azonosítások amelyek például az angolszász
világban dúló social justice warrior őrületeket besorolják a woke baloldaliság
kreált kategóriájába,miközben színtiszta kapitalista jelenségről van szó,a
neoliberalizmus egyik ideológiai trükkjéről,amikor is becsatornázzák és
ártalmatlanítják a társadalom igazságtalan működéséből fakadó
elégedetlenséget,és a potenciális rendszerkritíkát,rasszizálják,nemi kérdéssé teszik
az elsősorban osztályproblémákat. A kapitalizmus tagadja a társadalmi osztályok
valóságát,az egyént helyezi a középpontba,a közösségi koordináta rendszer
helyett az egyén identitását.
Az
angolszász típusú,egyén központú konzervativizmus,ami kapitalizmus igenlő
kompatibilis a neoliberális világrenddel. Mint ahogy hazánkban is teret enged a
kultúrharcos konzervativizmusnak is,addig amíg az nem avatkozik bele a
gazdasági kérdésekbe,amíg csak a kultúra,a morál területein marad,az is a
kapitalizmus egyik ideológiai trükkje,hogy csak a kultúra fontoskultúrális
hegemónia a lényeges kérdés,a gazdaság igazából lényegtelen,ez a társadalom
különböző szféráinak elválasztását megvalósító mechanizmus. Tamás Gáspár Miklós
a szocializmust csak mint ideológiai „támaszt” azonosítja a Kádár rendszer
esetében,a hazai kortárs konzervativizmusnak is van egy ilyen funkciója ,az
hogy”maszk” legyen a rendszer valódi „arcán”. Természetesen a hazai kortárs
konzervativizmus több ennél,intézményépítés,magas minőségű folyóíratok, egyre
jobb online megjelenés,és persze a kilencvenes évek liberális hegemóniájához
viszonyítva a tízes és húszas évek konzervatív „aranykor”,de valódi konzervatív
forradalomról majd akkor beszélhetünk ,ha végre megkérdőjeleződik a
neoliberális kapitalizmus alternatívátlansága. A konzervativizmus elvesztette a
modernitásért vívott háborút,mert nem tudott ideológiát teremteni,ahhoz hogy a
posztmodernért vívott háborút már ne veszítse el,a 21.század valódi,lényegi
kérdéseire,problémáira kell a válaszokat megtalálnia. Az ideológiahiányt
érzékelő korifeusok egy része a baloldali hagyomány egyes elemeinek a
jobboldali kánonba átemelésével kívánja orvosolni,ezt a folyamatot pedig
legitimálni,de ez nem más,mint a baloldali hagyomány „gyarmatosítása”. Ha
győzni akar a posztmodernitásért,a posztmodern ellen vívott harcban először is ki kell lépnie a
neoliberális kapitalizmus egyik segéderejének szerepéből,s akkor nem „döglött
oroszlánok” rugdosására kell pazarolnia az intellektuális erőforrásait,hanem a
valódi ellenség azonosítására,analizálására és az ellene való küzdelemre
fordíthatja azokat.
Az ellenség a globális kapitalizmus,amely a „kreatív rombolás” mechanizmusának keretében rombolja,feloldja a hagyomány és a kultúra struktúráit,feléli az erőforrásokat,fenntartja,növeli a társadalmi igazságtalanságot,globálisan és nemzeti keretek között is,és totális ökológiai katasztrófával fenyegeti az emberiséget. A kommunizmus „döglött oroszlán”, az antikommunizmus természetesen a jobboldali hagyomány szerves része kell maradjon ,amit civilizációs minimummá kell tenni,és kulturális kóddá ami,ha egyszer valóban szükséges lesz,akkor aktivizálódik. A 21.századi kűldetés tehát egy jobboldali szellemi alapokon álló szociálkonzervativizmus megtermtése,amely megtalája a megoldásokat a 21.század kérdéseire,és nem a történelem szemétdombján heverő „döglött oroszlán” rugdosására pazarolja idejét.
